1272-ben egy adományozó levélben Fenes néven szerepel. 1298-ban püspöki birtok volt. Korábban a kolozsmonostori apáthoz tartozott. Temploma az 1400. évi oklevél szerint Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. 1466-ban István volt a plébános, akinek káplánja is volt. 1556-ban már lutheránus pap szerepel, de 1655-ben katolikus plébános volt Tamásy Gergely személyében. Ebből is látszik, hogy csak átmenetileg és csak részben tértek át az új hitre. Gyönyörű középkori katolikus temploma a gótikus stílus jegyeit őrzi. Szászfenesen 1700-tól van katolikus iskola, melyet 1948-ban államosítottak. Magyarfenes szintén régi plébánia volt. 1285-ben Fenes néven szerepel, amikor Szent László tiszteletére szentelt temploma volt. A templom 14. századi freskókat őriz, szárnyasoltára is középkori. A reformáció idején a hívek reformátusok lettek, majd unitáriusok. 1630-tól újra reformátusok voltak a templommal együtt. 1749-ben gr. Haller György és Csáki Zsigmond özvegye visszaszerezték a templomot a katolikusoknak. Gyalu is régi plébánia volt. Papja már 1304-ben szerepel: Miklós. A régi templom helyén 1827-ben épült új templom áll. A katolikusok csak 1905-ben kaptak templomot, amelyet a szászfenesi plébános, Mester János építtetett.
Postacím:
407280 – Floreşti, str. Poet Andrei Mureşanu, nr. 17., jud. Cluj
Tel.:
0364-730.046
E-mail:
Szolgálatot teljesít
Kántor: Chinda PéterÖrökös szentségimádási nap: december 13.
Szentmisék: VASÁRNAP és hétköznapra eső kötelező ünnepeken 11.00 órakor. Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)