Szamosújvár (Armenopolis) az örmények által a 17. század végén létrehozott város, amely a régi római castrum és a Martinuzzi Fráter György által 1540-ben építtetett vár között terült el. A gazdag örmény településre 1738-ban a minoriták, 1741-ben a jezsuiták próbáltak letelepedni, ám sikertelenül. A várbeli katolikus hívek lelkipásztori ellátását 1731-től Désről átjövő obszerváns ferencesek látták el, akiknek 1742. szeptember 20-án telket adományozott Dániel Tódor főbíró, Márkovics András pedig egy házat adott a testvérek használatába. 1748-ban P. Ponori Anaklét első házfőnöksége idején tették le a templom alapkövét, amelyet 1757-ben a gazdag örmény családoknak köszönhetően be is fejeztek. 1758. november 5-én szentelte fel P. Botár Joachim emeritus provinciális Alkantarai Szent Péter tiszteletére. A lorettói Mária-kápolnát 1760-ban Lászlóffy Bogdán építtette, ugyanekkor fogtak neki a kolostor keleti szárnyának is, amelyet 1766-ban fejeztek be. A residenciát 1767-ben emelték konvent rangra, ekkor készült el a sekrestye intarziás bútorzata is. A kőből levő Szent Antal-oltár 1761-ben Placsintár Dávid, a Szent Ferenc-oltár pedig Csomák Miklós költségén készült. Készítője talán az a Johannes Nachtigal, aki a bonchidai kastély több kőszobrát is faragta. A templom két harangját Kolonitz László püspök szentelte fel 1777-ben, a harmadikat Rudnay Sándor 1819-ben. 1855. szeptember 21-én a templom tűzvész áldozata lett, rá egy évre, 1857. szeptember 20-án, már újrafödték, P. Keresztes József provinciális pedig újra felszentelte a templomot. Szűz Mária oltára és az akkori orgona 1859-ben készült el, Szent Anna oltára pedig 1867-ben. A két utóbbi oltárt 1909-ban cserélték ki a jelenlegiekre. A templom jelenlegi kettős tornya 1878-ban készült el. A hívek alacsony száma miatt Szepesy Ignác püspök csak 1825-ben hozta létre a latin szertartású plébániát a ferencesek vezetésével, addig a római katolikus adminisztrálását is az örmény plébánia végezte.
Az 1930-as években a kolostor keleti szárnyát megtoldották, a földszinten katolikus iskolát, az emeleten pedig kultúrtermet alakítottak ki, amelyet a város magyarsága nagy előszeretettel látogat. 1948-ban államosították az iskolát, a kolostor keleti szárnyát teljes egészében elvették és a helyi szövetkezet számára adták át, amely többek között üvegfúvó műhelynek használta az alsó részt. 1973-ra annyira tönkretették, hogy le kellett bontani. 1951-ben a ferencesek Désre és Máriaradnára kerültek kényszerlakhelyre, a jezsuiták nem hivatalosan Szamosújvárra. Ittlétük alatt áldásos tevékenységet folytattak, többek között P. Bátay gyógyító tevékenységének országos híre volt, jöttek a gyógyulni akarók, élelemmel látták el az itt összezsúfolt jezsuitákat. A ferencesek 1957-ben vették vissza a kolostort, és a lelkipásztori szolgálatot 2001-ig látták el, amikor azt átadták a főegyházmegyének.
Postacím:
405300 – Gherla, Str. Mihai Viteazu, nr. 9., jud. Cluj
Tel.:
0364-805.378
Fax.:
0364-805.378
Szolgálatot teljesít
Kántor: Molnár Árpád ifj.Örökös szentségimádási nap: december 12.
Szentmisék: hétköznap télen hétfotol péntekig 8-kor, szombaton 17 órakor, nyáron 18 órakor, vasár- és ünnepnapokon 10 órakor. Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.