Időpont
Film- és könyvbemutató Székelyudvarhelyen
Új időpontban és új helyszínen mutatják be Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató A Hegy című filmjét. Az esemény 2016. március 12-én, szombaton 16 órától a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében lesz. A film Márton Áron püspök életéről szól, képekkel, eredeti hangfelvételekkel, tanúságtételekkel.
Ugyanakkor Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója bemutatja az Imádkozzunk Áron püspökkel! című imakönyvet. Ez közösségi és egyéni imádságok gyűjteménye.Az ünnepségen közreműködik a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusa.Vezényel Rózsa Imre karnagy.

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.