"«Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem; Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát». Ezzel a mélységes alázattal és megadással hajtom meg fejemet én is Isten akarata előtt." E szavakkal kezdi meg püspöki szolgálatát a 42 éves Márton Áron, és élete tanúsítja, mennyire komolyan mondta ki e szavakat. A püspöki szolgálat évtizedei alatt emberkatedrálissá, heggyé formázta az Isten kegyelmével való alázatos együttműködés.

Február 12-én, püspökké szentelésének 77. évfordulóján, ünnepi rendezvényekkel emlékeznek Kolozsváron Isten Szolgája Márton Áronra, Erdély hitvalló püspökére.
16 óra 30 perctől a Szent Mihály Plébánia és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület közös rendezvényén mutatják be az "Imádkozzunk Áron püspökkel!" imakönyvet és a 3 DVD-lemezből álló "A Hegy" című összeállítást, a Szent Mihály Nőszövetség dísztermében (Szentegyház u. 2., I. emelet).
18 órától ünnepi megemlékező szentmise kezdődik a Szent Mihály-templomban, ahol 1939. február 12-én, Andrea Cassulo apostoli nuncius püspökké szentelte az egyházközség plébánosát és kolozs-dobokai főesperest, Márton Áront.

A kettős bemutatóra és a 18 órától kezdődő megemlékező szentmisére szeretettel várnak mindenkit.

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.