Vakációs bibliahét a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián
A nyári szünidő második hetében, június 30. és július 4. között több mint száz gyerek találkozott naponta a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián.
Óvodások, kisiskolások, gimnazisták együtt keresték a jó irányt, melyet a maguk szintjén követni is tudnak életük minden területén. A tevékenységeket pedagógusok és nagyobb diákok szervezték.
Ebben segítette őket a KOEN alapítvány által összeállított bibliahét ószövetségi szereplőinek története, akik jó példájukkal utat mutathatnak a gyerekek számára az Istennel és embertársaikkal való viselkedés elsajátítására, gyakorlására.
A jó és rossz út közti választás lehetőségét fedezhették fel a résztvevők Noé, Gedeon, Ruth és Dávid király életében, és felismerhették a látszat mögött rejtőző értékeket és a személyes döntés fontosságát. Ennek elmélyítése történt a bibliai személyek és események változatos módszerekkel való bemutatásában, szerepjátékokban, közösségi játékokban, csoporttevékenységeken, kézimunkázás alatt, a közös uzsonnázásban, az éneklésben, valamint a közös liturgikus ünneplésen. A hét folyamán azért imádkozott az összegyűlt gyereksereg és a lelkes segítők csapata, hogy a különböző döntéshelyzetekben értelmes szívvel tudjanak választani a jó és rossz között.
A jó hangulatú, mozgalmas és változatos együttlét sikeres lebonyolításába besegített a nőszövetség, az ifik és az V–VIII. osztályos gyermekek is.
Pénzes J. Szabolcs
  hitoktató, szervező

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)