Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándok testvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát. Mint minden évben, 2014-ben is Csíkszereda számos intézménye járult hozzá ahhoz, hogy a Csíksomlyóra zarándoklók biztonságban legyenek, és áhítatuknak megfelelő körülményeket biztosíthassunk. Ezért a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány, különösen a csíksomlyói ferences rendház szerzetesei nevében köszönetet mondunk: Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, a csíkszeredai rendőrségnek és csendőrségnek, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének, a hegyimentősöknek, a Caritas elsősegélynyújtó önkénteseinek, az Eco-Csík köztisztasági vállalatnak, a Mozgássérültek Egyesületének, valamint a Duna Televízió és a Mária Rádió munkatársainak, hogy a búcsú közvetítése által egyek tudtunk lenni. Önzetlen és önkéntes munkájukért köszönet illeti azokat a papokat, akik több napon át vállalták a zarándokok gyóntatását, továbbá a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjait, a csíksomlyói kegytemplom kórusát, a rendező urakat, valamint a vendégfogadásban segítséget nyújtó konyhásokat! Hisszük, hogy a jó ügy érdekében tanúsított közös összefogásunk, áldozatunk kedves a Szűzanyának, aki fiához, Jézushoz vezet bennünket!
Fr. Böjte Mihály házfőnök
Fr. Urbán Erik templomigazgató

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)