Bornemissza Eszter halálára

Hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Balogh Bornemissza Eszter, a Magyar Televízió határon túli műsorainak egykori felelős szerkesztője. Elkötelezett élete minden újságírónak, közéleti személynek például szolgálhat.

Türelemmel viselt súlyos betegségben május 13-án, 60 éves korában távozott az élők sorából Balogh Bornemissza Eszter, a Magyar Televízió nyugalmazott vezető szerkesztője.

Az újságírással Kárpátalján, a Kárpáti Igaz Szó napilap munkatársaként jegyezte el magát. Áttelepülése után neve két évtizeden keresztül összeforrott a határon túli tematikájú műsorokkal, mint a Nagylátószög, a Palackposta, a Vándorének, a Szórvány, a Kézfogás és a Határátkelő.

„Eszter kivételes felelősségtudattal végezte munkáját – emlékezik közvetlen munkatársára Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója. – Nemcsak szakmailag fogta össze csapatát, személyes sorsuk iránt is aggódott. Évekkel korábban, amikor a külhoni műsorok léte bizonytalanná vált, saját drámájaként élte meg a kétségeket. Mai műsoraink tematikája, az új generációk sikere az ő keze nyomát is dicsérik.”

Munkáját számos kitüntetéssel honorálták, legutóbb 2012. augusztus 20-án  a Magyar Érdemrend tisztikeresztje elismerésben részesült.

„Ezt a magas állami kitüntetést név szerint én kaptam – nyilatkozta a kitüntetett az elismerés átvétele után. -  Mégis úgy érzem, egy csapatnak szól. Annak a csapatnak, melynek tagjai budapesti és határon túli, illetve szórványban élő kollégák. Ők azok, akik megtiszteltek bizalmukkal és követtek az úton, melyen együtt a semmiből egy  televíziós hálózatot hoztunk létre. Számomra ők a magyar-magyar összefogás példaképei.”

 

Eszter, nyugodj békében!

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)