A keresztúti ájtatosságnak a végzése nem marad nyomtalan azoknak a lelkében, akik részt vesznek rajta. A húsvétot megelőző nagyböjti időszakban elvégzett keresztút segít abban, hogy minél jobban át tudjuk élni Jézus szenvedéstörténetét, melynek végén ott a Feltámadás.

A keresztút segít abban, hogy jobban elmélyedjünk Jézus szenvedésének történetében

A keresztút jelentősége, hogy jobban elmélyedjünk Jézus szenvedésének történetében, jobban át tudjuk élni azt. Ehhez hozzásegít a keresztútnak a szövege is, vagyis az elhangzó elmélkedés, imádság, hiszen ez tudja ráhangolni a jelenlevők lelkét arra, hogy Jézus mit szenvedett értünk. Ugyanakkor rávezet minket arra, a szenvedés, a keresztút végén ott a Feltámadás. Ennek jelzésére helyenként a tizenötödik stációt is beiktatták a keresztúti ájtatosságba. Nagyböjt folyamán a római katolikus templomokban keresztúti ájtatosságot tartanak, így emlékezve Krisztus szenvedésére.

A Jézus-hágója

A Kissomlyó-hegy aljától a meredek oldalon út vezet a Salvator-kápolnához. Ezen az úton vannak felállítva a keresztút stációi, ezt Jézus hágójának nevezik a székelyek. Járjuk végig együtt ezt az utat: I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust. II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet. III. állomás: Krisztus először roskad le a kereszt alatt. IV. állomás: Jézus találkozik édesanyjával, aki a fájdalomtól aléltan áll. Szent János karjaiban tartja. Magdolna térdre omlik, és kitárja karját. V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet vinni. VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak. VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel. VIII. állomás: Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat. IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt. Dombormű: a főpap és a farizeus aggódva néz: nem sikerül kivégezni? A katonák hivatalból segítik. X. állomás: Jézust megfosztják ruhájától. XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik. Dombormű: római katona Jézus jobb kezét rászegezi a keresztfára. A főpap és a farizeus kárörömmel ítéli: „Sikerült". XII. állomás: Jézus meghal a kereszten. XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről. Mária ölében tartja fia holttestét. János és Magdolna részvéttel van. A főpap elégedett. XIV. állomás: Jézus holttestét a sírba teszik. Arimateai József és Nikodémus kősírba helyezi Jézus testét. Mária fájdalmában temeti szent Fiát. Szent János vigasztalja.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014. március 10.

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.