A kolozsvári Báthory Líceum a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthon lakóinak gyűjtött

Hagyományos ünnepköszöntő karácsonyi műsorát tartotta december 19-én du. 5 órakor a kolozsvári Báthory Líceum: a IV. osztályosok tanítóik és hitoktatóik vezetésével betlehemest tanultak és mutattak be, csengett az ének, kipirult arccal „avatták be” a szép számban összegyűlt közönséget a kicsinyek a karácsonyi titok lényegébe. Megmutatták a Jézus születése körüli eseményeket, azt, ahogyan saját kora fogadta: a szálláson nem volt hely, de a pásztorok az angyal szavára készségesen vittek ajándékot neki, majd a pogány népeket jelképező három idegen kereste fel, miközben Heródes a halálát kívánta. Az ünnepséget kiteljesítette a régi zenészek furulyás fellépése, a kis- meg nagykórus hangszer- és énekszólókkal színesített, versekkel díszített műsora. Immár harmadik éve az iskola diákjainak ünnepsége túlmutat önmagán és a karácsony lényegét ragyogatja fel, hiszen harmadszor hívták meg a torockói, Böjte Csaba fennhatósága alá tartozó otthon gyermekeit közös ünneplésre. A kis vendégek maguk is énekes, hangszeres fellépéssel köszönték meg a vendéglátást. A karácsonyi szeretet ennél is tovább terjedt: a Báthory egész ünnepségét annak a célnak rendelte alá, arra szentelte, hogy adományokat kérjen, ajánljon fel és gyűjtsön a torockóiaknak. Timár Ágnes igazgatótól megtudtuk, mivel az iskolának van egy vendégháza Torockón, a tanárok figyeltek fel az faluban nevelkedő kicsinyekre, és először alkalmi besegítést vállaltak, majd ezt követően Siklódi Kinga angoltanár ötletét az egész tanári közösség örömmel karolta fel és fogadta magáénak: így született a karácsonyi adománygyűjtő koncert ötlete, amely mellé az iskolát nagyban támogató Szent Mihály plébánia, Kovács Sándor főesperes-plébános is lelkesen odaállt. Így elmondható, hogy a jezsuita iskolaként alapított, majd piarista kézbe került, mindig a kiválóságot a lelkiséggel ötvöző Báthory István Líceum a falak közt töretlenül ott élő katolikus szellemiségről tesz ma is tanúságot, s egyben arra neveli a mai diákokat, hogy adni fontos, adni jó, a karácsony úgy lesz teljes és szép, ha nem egyénileg vagy szűk körben bővelkednek, hanem ha azt, amijük van, megosztják kevésbé szerencsés társaikkal is.

Kép és szöveg Bodó Márta

Vasárnap

 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.