Adventi lelkinapot tartott a Vasárnap és Keresztény Szó szerkesztősége, valamint a kiadó, a Verbum az örömvasárnapot követő hétfőn, december 16-án. A Verbum kuratóriumi elnöke, Kovács Sándor főesperes-plébános adott szempontokat a keresztény öröm megélésére. „Mi, keresztények, nem vagyunk hozzászokva, hogy az örömről, a vidámságról beszéljünk. Sokszor jobban tetszik a siránkozás. Ezzel szemben a Szentlélek örömet ad nekünk. Öröm nélkül, mi keresztények nem lehetünk szabadok, szomorúságunk rabszolgájává válunk” – mondta. A szerkesztők figyelmét felhívta arra: „Az evangélium ügyét nem vihetjük előbbre szomorú, kedvét vesztett, elbátortalanodott élettel. Gyakran úgy jövünk a szentmisére, mintha temetésre jönnénk, nem pedig Istent dicsőíteni. Hogyan dicsőítsük Istent? Úgy, hogy kilépünk önmagunkból, ingyenesen, mint ahogy ingyenes Isten kegyelme is. Ferenc pápa kérdéssel fordult hallgatóihoz: Ön, aki itt van a szentmisén, dicséri Istent, vagy csak kérni tőle valamit és hálát ad neki? De dicséri is Istent? – Ez új dolog spirituális életünkben: dicsőíteni Istent, kilépni önmagunkból, időt fordítunk rá, hogy dicsőítsük.” Kovács Sándor a munkatársak figyelmét szolgálatuk szépségére irányította, amelynek értelmében  ők közvetíthetik az örömet az olvasóknak: „Találjuk meg az Urat, aki megvigasztal bennünket, és menjünk Isten népét megvigasztalni. Ez a küldetés” – mutatott rá Ferenc pápára hivatkozva a Verbum kuratóriumi elnöke. A lelki ráhangolódás végén megköszönte a szerkesztőség minden tagjának egész évi áldozatkész és fontos munkáját.

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.