Megáldották a restaurált templomi orgonát
Minden egyházközség életében kiemelkedő ünnep a templom orgonájának megáldása, hiszen az nem pár évre, vagy évtizedre szól. Az orgona több mint egyszerű templomi kellék, hisz hangja által közelebb kerülünk Istenhez.

A Farkaslaka községhez tartozó nyikómalomfalvi római katoli- kusok december 15-én, vasárnap a restaurált orgona megáldásá- nak örülhettek.

A 12 órás ünnepi szentmise keretében Mátyás Károly, székelyudvarhelyi főesperes-plébános áldotta meg a Pap Zoltán és székelyudvarhelyi csapata által szakszerűen restaurált hangszert. Dániel Ernő András szentszéki tanácsos, nyikómalomfalvi plébános teremtette meg a restaurálás lehetőségét, amelyet Hargita Megye Tanácsa is felkarolt, az egyháztámogatási programja keretében 20 000 lejes támogatást nyújtott. A restaurált hangszert Szász Rita és Pap Attila szólaltatta meg, az ünnepi alkalmon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Ambrus Sándor megyei tanácsos is, hogy osztozzanak a település lakóinak örömében.

A szentbeszédet Mátyás Károly főesperes tartotta, aki a szentírási részeket összekötötte a mai kor emberének életével. Felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy mekkora szükség van napjainkban arra, hogy a megváltót várjuk és elhiggyük, hogy közöttünk van és munkálkodik.„Ahol erős a hit, ott nincs lehetetlen” – vallja a megyeitanács-elnöke, aki az összefogás és a kaláka fontosságát hangsúlyozta. „Ne bízzunk mindent egy pár emberre, akár néhány politikusra. Saját kézben kell a gondjaink többségét megoldani, például kalákában!” – fogalmazott az ünnepség után Borboly Csaba.

Ambrus Sándor megyei tanácsos összeforrott és életerős közösségnek nevezte a nyikómalomfalviakat, akik együtt gondolkodva, közösen örvendve tették le a település karácsonyfája alá a teljesen megújult orgonát. „Nyikómalomfalva igen életképes, és kitűzött céljait megvalósítja” – nyomatékosította a tanácsos.

Az ünnepi szentmisén közreműködött az egyházközség kórusa, Boldizsár Gáspár kántor vezetésével.

Közlemény / Erdély.ma

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)