Xeravits Géza budapesti egyetemi tanár, biblikus szakember volt a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának vendégelőadója kollegáival, a biblikus tanszék tanáriaval együtt egy hétig, s ennek a látogatásnak a keretében vállalta azt is, hogy a Katolikus Akadémián ismeretterjesztő előadást tart A jeruzsálemi Templom továbbélése az ókori zsinagógában címmel. A kutató utazásai során számtalan ókori zsinagóga maradványát látogatta meg a helyszínen, ott készült fényképeivel színesítette adatokban gazdag, mégis mindvégig a laikus hallgatóság számára is érdekes előadását. Elsősorban a jeruzsálemi templom szerkezetét, korszakait, a zsidóság kultuszában betöltött szerepét ismertette, majd az egy templom és a sok közösségi hely, zsinagóga közti kapcsolatot mutatta be: hiszen a zsidóság hite szerint egyetlen központi liturgikus, áldozat hely létezik, a zsinagóga inkább profán gyülekezési helyként elfogadott, s csak később és részben a helyzet kényszere által vált az ima helyévé. Később a keresztény közösség gyakorlatában már természetessé lett a több helyen épülő istentiszteleti helyszín. Az előadó lenyűgöző érdekességeket mondott és mutatott a zsinagógák díszítéséről, ami annál érdekesebbnek hatott, mert köztudott a zsidóság körében létező képtilalom, ám a szimbolikus képi megjelenítés, ismét meggyőződhettünk erről, az emberben elemi szinten élő igény.

A Katolikus Akadémia első félévének változatos programjában ismét más területre kalauzolnak a szervezők, illetve meghívottjuk, az egyetem fizika tanszékének tanára, Nagy László, december 12-én: Isten a kvantum szinten címen arra hívja meg a hallagatóságot, az érdeklődőket, hogy a természettudomány törvényei közt is megleljék Isten nyomait.

Kép és szöveg Bodó Márta, Vasárnap 2013/48

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)