A Millenniumi templomban bemutatott díszelőadással ünnepelte október 20-án fennállásának tizedik évfordulóját a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia kórusa. A Bakos Mihály kántor vezette Gaudete Kórusnak jelenleg 40 tagja van. Első bemutatkozásukkal éppen 2003. október 18-án, a Millenniumi templom felszentelésén ajándékozták meg az egyházközség híveit és vendégeiket. Az elmúlt évtizedben rendszeresen beneveztek a helyi és körzeti kórustalálkozókra. Szívesen tettek eleget a vendégfellépéseknek, nívós előadásaikkal, énekeikkel örvendeztették, ajándékozták meg és tették szebbé a csíki, illetve más egyházközségek ünnepét. A jubileumi ünnep alkalmával Darvas- Kozma József esperes plébánostól elismerő oklevelet kaptak az alapításnál résztvevő, ám azóta visszavonuló tagok. A jelenlegi tagok pedig átvehették azokat a székelyruhákat, amelyek sikeres pályázat útján, Hargita megye Tanácsa támogatásával készíttethettek. A népviseletek átadását követően Bakos Mihály kórusvezető kántor köszönte meg a megyei önkormányzat támogatását. (CsM), Vasárnap

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.