Szem-fény-vesztés. Kvázi. Olyan mintha. S mégse. Nem az, ami. Fiktív. Talán…, esetleg.

Álcázás, csúsztatás, porhintés.

Szívatás, átverés, ködösítés.

Azt gondoltam, hogy az… s mégse az: feltételezés, spekuláció. Igaznak tűnik, mégis hazugság. Kamu. Süketelő blabla. Halandzsázó maszlag. Ideig-óráig jól fest, jól hangzik, de gyakorlatilag mellébeszélés: félrevezetés, megtévesztés, átejtés.    

Megtörténhetett...volna. De nem biztos. Lehet, hogy így volt, de lehet, hogy mégsem.

Hintáztatjuk a bizalmat. Aztán gyanakszunk. Aztán egy feltevésből, egy előítéletből indulunk ki. Bolondját járatjuk a másikkal. Bepalizzuk az egész közvéleményt. Manipuláljuk a közízlést, megingatjuk az igazságba vetett hitet és bizalmat. Hozzámatatunk a lét alaptörvényeihez, kisistent játszunk, s elhitetjük magunkról, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk a valóságot...

Nagyon jó erre a média: eleve úgy tálaljuk a híreket. Szelektíven. Sőt híreket gyártunk: csak a botrányokra vagyunk kiéhezve. Indulásból arra hegyezzük ki, amit el akarunk hitetni az emberekkel.

A hazugság veszi át az igazság helyét. Épp csak úgy kell cizellálni, igazítani, fésülni, hogy igaznak tűnjék. Úgy kell csomagolni, hogy hihető legyen. Meg lehet buherálni a képeket fotoshoppal, össze lehet vágni nyilatkozatokat, hátteret stb. Mint az adócsalásnál: vissza lehet dátumozni a számlát, az iktatót. Túl lehet bonyolítani a részleteket, sugallni lehet a következtetéseket, félre lehet tájékoztatni, s máris kész a beetetés.

Fontos az időzítés. A marketing. Azt kapja a néző-hallgató-olvasó, amit szeretne... Nem az igazságot. Ha infó kell neki, hát megetetjük rendesen. Fontos a nézettség. Mindenekelőtt. Ezt kéri a háttérhatalom. Aki fizet. Ő a munkaadónk, a „patron”..., mi meg a pulikutyák..., nem?

Lásd Questor botrány, lezuhant repülő, korrupciós csalások, sajtótájékoztatók, „hűtlen” egyházi vagyonkezelés, ál-tudósítások, stb. Hírek garmadája így „készül”.

A fogyasztó meg csak nyel nagyokat. Néha már le sem tudja nyelni, mert nyuvad  meg tőlük, nem bírja megemészteni, nemhogy el is gondolkodjon rajta. Arra nem hagyunk időt. Mi majd gondolkodunk a nép helyett. Elvégre úgysem lehet őt leváltani. Akkor legalább vezetjük az orránál fogva. S ezt nevezzük tömegtájékoztatásnak...

Nem népnevelés, nem értékátadás, nem az igazság utáni vágy kielégítése a fontos, nem az élet megértésének segítsége a fő cél, hanem csak egyszerűen úgy kell kezelni, mint tömeget. Butítani, önteni a mocskot, a szennyet, az alpárit, a moslékot. Mérgezni, hamisítani, lehúzni az állatiba. Hadd dagonyázzon a lelki-szellemi pocsolyában. Kitalált mesékkel – télepóval a  Karácsonyt, nyuszival a Húsvétot – helyettesíteni a valóságot. Mondvacsinált „tényekkel” álcázni az igazságot. A nagybetűst.

Pedig a Napot nem lehet lehazudni az égről. A hazugság vékony szövetét átvérzi a Történelem Ura. A Feltámadt Krisztus. Az üres sír ma is vádlóan néz farkaszemet az Őt elhallgattatni, száját betömni akarókkal: „Én Vagyok az Út, az Igazság..., a Feltámadás és az Élet!”

Sebestyén Péter
peterpater.com

Cikk
Az arc és a hang minden személy egyedi, megkülönböztető jegyei. Kifejezik megismételhetetlen identitását, és minden találkozás alkotóelemei. Ezt az ókoriak jól tudták. Ezért az emberi személy meghatározására az ókori görögök az arc (proszópon) szót használták, amely eredetét tekintve azt jelenti: ’ami a tekintet előtt áll’, ’a jelenlét és a kapcsolat helye’.
Cikk
A feltámadt Jézus vezetésével és oltalma alatt húsvét negyedik vasárnapján, „a Jó Pásztor vasárnapján” tartjuk a hivatások 63. világnapját. Ez kegyelmi alkalom arra, hogy megosszak néhány gondolatot a hivatás belső dimenziójáról, melyet úgy értünk, mint Isten azon ingyenes ajándékának felfedezését, amely szívünk mélyén sarjad és bontakozik ki.
Cikk
Korunk megsebzett világában, amikor háborúk, társadalmi feszültségek, ideológiai szembenállások és a közbeszéd eldurvulása sok ember szívében félelmet és bizonytalanságot keltenek, különösen nagy szükség van a józanság, a felelősség és a lelki tisztánlátás hangjára.