A Szent Gellért Alapítvány a hétvégén negyedik alkalommal rendezte meg kamaszoknak és fiataloknak a Rólam beszélsz? hívó gondolatú önismereti tábort.
 

A jövőkép és példaképek témával kapcsolatos feladatok mellett beszélgetések zajlottak, imádkoztak, játszottak és filmet néztek. A hétvégét szentmisével zárták, amelyet Portik-Bakai Sándor helyi plébános tartott az alapítvány székházában, a zenei szolgálatot az Ifi zenekar végezte.

„Ez a tábor nemcsak a részvevőknek élmény, hanem a szervezőknek is – mondta Pál Emőke. Családias hangulatban, nevetéssel, feltöltődéssel telt a három nap. A „csúcspontja” egy kerekasztal-beszélgetés volt, ahova olyan embereket hívtunk meg, akik lehetnek példaképeink. A Székelyudvarhelyen szolgáló mallersdorfi ferences nővérek közül Ágnes nővér és Beáta nővér hivatásukról vallottak. Benedek Elek Homoródfürdőn élő mozgássérült fiatal arról beszélt, hogyan lehet valaki vállalkozó ebben a sajátos helyzetben. Elekes Ibolya tanítónő tanúságtétele a Hogyan egyeztethető össze a munka, a hobbi, a család és a három gyermek nevelése témáról szólt.

Ferencz Krisztina gyógypedagógus, a Szent Ferenc Egyesület munkatársa visszaemlékezett, hogyan választotta ezt a szakmát, mit jelent számára a munkája, majd párkapcsolati kérdésekre válaszolt. Gábos Levente pedig a Németországban végzett evangelizációs iskoláról beszélt, a sok tapasztalatról, élményről, amelyeket az egy év alatt gyűjtött, illetve miként erősödött meg hitében, és hogyan éli meg informatikusként a mindennapokban.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2015.02.10. 

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)