Jótékonykodtak és iskolájuk működési költségeihez is hozzájárultak a Római Katolikus Gimnázium diákjai, akik vasárnap a Deus Providebit házban szerveztek karácsonyi vásárt. A diákok lelkesen munkálkodtak, és elmondták, sikeresnek bizonyult akciójuk.


Számos adomány érkezett a katolikus gimnázium diákjai által szervezett vásárra

Ruhákat, ékszereket, laptopot, játékokat, könyveket lehetett kapni a katolikus gimnázium által szervezett vásáron. Advent harmadik vasárnapján számos marosvásárhelyi látogatott el a diákok eseményére, és sokan is vásároltak, ezzel is segítve Pál atya árváit és az iskolát.

A szervező diákok nevében Varga Andrea elmondta, szeretnek önkénteskedni, ezért elvállalták, hogy vasárnap folyamán levezénylik a vásárt. „Segítünk az árvákon, egy kis alapot szerzünk az iskolánknak, és közben nagyon jó hangulatban telik a nap. Hoztunk mindenfélét, amit vásárra lehet bocsátani, és sok adományt is kaptunk. Volt olyan, amit kimondottan Pál atya árváinak szántak, a többi adományt pedig vásárra bocsátottuk. Nagyon sikeres a vásár, a reggeli mise előtt már rengeteg mindent adtunk el, örülünk, hogy ilyen adakozók az emberek” – mondta a diáklány.

Becze Dalma, Székelyhon.ro, 2014.12.14. 

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)