A zsoltáros már közel háromezer évvel ezelőtt így énekelt: „Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad.” (Zsolt 90/89/, 10)

Tamás József segédpüspök atya esetében azonban elmondhatjuk, hogy a hetven év legtöbbje nem „betegség, hiú fáradozás” volt, mert a jó Isten papi hivatást adott neki, amelyet hűen követett a kis- és nagyszemináriumban Gyulafehérváron, majd a papi életben.  Isten Szolgája Márton Áron püspök hitvalló szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban 1968. április 21-én, fehérvasárnap. Akiket Márton Áron püspök szentelt, azokat az ő életpéldája lelkesítette, hogy a nagy Püspököt kövessék papi életükben. Meggyőződésünk pedig az, hogy Szent Püspökünk közbenjár az égben egyházmegyéjéért, híveiért és különösen azokért a papokért, akiket ő szentelt, akiket mindig „Kedves Fiam”-nak szólított a szentelés jogán.

Tamás József püspök úr is a Márton Áron hitvalló püspök által megszabott irányt követte a papi életben: volt káplán, plébános a szórványban, majd 18 évig a gyulafehérvári papneveldében a kispapok lelki vezetője, nevelője, spirituálisa. A Gondviselés úgy vezette, hogy aki a papság ifjabb részét nevelte, előbb érseki általános helynökként vegyen részt az egyházmegye kormányzásában, majd II. Szent János Pál pápa 1996. december 18-án kinevezte Valabria címzetes püspökévé és a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé. Püspökké szentelése magától értetődően Csíksomlyón volt a Segítő Szűzanya kegytemplomában, 1997. március 1-jén. Nem is lehetett volna másképpen, mert a Madéfalván született, Csíkszentsimonban felnőtt csíki gyermek a Csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt áll. Azt kértem, hogy a segédpüspök Székelyföldön székeljen, mert a főegyházmegye híveinek kétharmada ott él. Ő pedig Csíkszeredát választotta, hogy Csíksomyló mellett lehessen.

A püspökségben eltöltött 17 esztendő ténykedései: általános helynök, részvétel a főegyházmegye kormányzásában, bérmautak és plébániai vizitációk, főegyházmegye szerte, főleg azonban Székelyföldön az egyházi ünnepségek levezetése, papi és szerzetesi lelkigyakorlatok irányítása itthon és külföldön… és még folytathatnám. De a sort nem zárhatjuk le, mert a Zsoltáros szerint „aki erőben van”, az a nyolcvanat is megéri. Mi azonban ne korlátozzuk a Gondviselést. Gondoljunk arra, hogy a Ter 6,3-ban a jó Isten az emberek gonoszsága miatt 120 évre csökentette az ember életét a földön…

Köszönjük meg Istennek, hogy nekünk adta Tamás József püspök atyát, segítsünk Neki hálát adni a 70 esztendőért és kérjük a jó Istent, hogy „éltesse sokáig”, akár százhúszig.

           (Ter 6,3)

Gyulafehérvár, 2014. november 12.

 

György s.k.

érsek

(2014/VIII. körlevél)

Kapcsolódó:

Darvas-Kozma József: Exc. és Ft. Tamás József 70 éves

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)