Több mint egy tucat erdélyi közösséget három pap mellett ötvenhároman képvisetek az Európai Közösségek Hálózata szervezésében november 6-9. között a Lengyelországban sorra kerülő konferenián. Dánél József beszámolója következik.

Több mint tizedik alkalommal veszünk részt Erdélyből az ENC (European Network of Communities - Európai Közösségek Hálózata) konferencián, amelyet idén november 6-9. között Lengyelországban rendeztek meg. Ez a szervezet arra kapott elhívást, hogy az európai közösségeket egy csokorba fogja. Lelkületét tekintve karizmatikus és ökumenikusan nyitott. Segítséget nyújt képzései által a közösségeknek, hogy világosan meg tudják fogalmazni identitásukat, víziójukat és hatékony közösségi életet tudjanak építeni.

Az idei téma a Paruzia volt, amit Peter Hocken atya tartott Angliából. Kiemelte: az Egyház folyamatos várakozásban van, nemcsak az adventi időben; a tét nem kevesebb, minthogy a Menyasszonyt (az Egyházat) felkészítse a Vőlegény (Jézus) második eljövetelére.
A vasárnapi szentmisét Andrzejem Siemieniewskim lengyel püspök celebrálta.

Erdélyből 53 személy vett részt, több mint 13 közösséget képviselve. Annak külön örültünk, hogy 3 erdélyi pap is velünk volt.
Hisszük, hogy közösségeinket Isten hívta létre, és azt akarja, hogy az Ő eszközei legyünk. Az elszigetelődés minden közösségre nézve nagy veszély és ezt csak azáltal tudjuk leküzdeni, hogy nyitunk kifele, kapcsolatot keresve más közösségekkel.

Istennek legyen hála a kapott kegyelmekért!

Dánél József, ekkm.ro

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)