Október 19–20-án ezeréves főegyházmegyénkben volt az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja. A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomot és egyházközséget az a megtiszteltetés érte, hogy a gyulafehérvári székesegyház és a csíksomlyói kegytemplom mellett harmadikként mi fogadhattuk ezeket a kegytárgyakat.

A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. A fakeresztet 1984 virágvasárnapján Szent II. János Pál pápa adta át a Szent Péter téren összegyűlt fiataloknak Krisztus végtelen szeretetének jelképeként. Az Ifjúsági Világtalálkozót ugyancsak ő alapította, amit 1984 óta két-háromévente szerveznek meg a világ valamely keresztények lakta nagyvárosában.

A következő Ifjúsági Világtalálkozót 2016. július 26–31. között tartják Krakkóban „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7) mottóval. Éppen ezért az eseményt jelképező keresztet és ikont most a Lengyelországhoz közel fekvő országok fogadják.

Templomunkban a 18.30 órakor kezdődő ifjúsági szentmise előtt fogadták a jelképeket a jelenlévő papság és az igen nagy számban összegyűlt hívek. A szentmise főcelebránsa Kovács Sándor kanonok, kolozs-dobokai főesperes, ünnepi szónoka pedig Szőcs Csaba, az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója volt. A záró áldás előtt a jelenlévők körmenetet tartottak, a templom körül körbehordozva a keresztet és ikont. A sötétben csodálatosan érvényesültek a meggyújtott gyertyák, és a tömbház-negyed falai közt visszhangoztak a Taizé-s énekek.

 

Gagyi Katinka

ksztplb.ro

 

Képek forrása: 

 
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)