A Magyar Kurír katolikus hírportál október 13-án indítja útjára első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre applikálható alkalmazását. A Pápa-mobil elnevezésű applikáció segítséget nyújt Ferenc pápa megnyilatkozásainak gyors és praktikus elérésére – a Twitter-üzenetektől a szerdai katekéziseken át egészen a különböző alkalmakra írott üzenetekig –, illetve a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb híreit is az érdeklődők elé tárja. Az alkalmazás elérhető androidos készülékeken, pár héten belül pedig iOS alatt is hozzáférhetővé válik.

Ferenc pápa személye és megnyilatkozásai iránt Magyarországon is nem szűnő érdeklődés tapasztalható tavaly márciusban történt megválasztása óta, mind a katolikus hívek, mind az egyházhoz szorosan nem kötődők részéről. A mobilalkalmazás létrehozói ennek a nagyfokú érdeklődésnek kívántak megfelelni.

A Pápa-mobil kiindulási alapjául a külföldön már elterjedt, számos idegen nyelven elérhető alkalmazások szolgáltak (pl. The Pope App). Aki telepíti az applikációt, hiteles és hivatalos forrásból folyamatosan nyomon követheti Ferenc pápa megnyilatkozásait, és értesülhet a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb híreiről is.

Az alkalmazás tulajdonosa és működtetője a Magyar Kurír Szerkesztősége. A Magyar Kurír a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia félhivatalos hírportálja, mely 2005 óta működik a világhálón. A Magyar Kurír korábban nyomtatásban jelent meg, 1911-ben alapították.

Az alkalmazáson belül külön rovatban jelennek meg a különböző világnapok alkalmából kiadott pápai üzenetek, a Szentatya szokásos szerdai általános kihallgatásán elhangzó katekézisek, a vasárnaponkénti Angelus, illetve – húsvéti időszakban – Regina Coeli imádságok éppúgy, mint a Szent Márta-házban hétköznap reggel mondott homíliák. Önálló rovatot kaptak a pápa más jelentős alkalmakon mondott prédikációi, a Szentatya Twitter-üzenetei, illetve a magánkihallgatásokról és csoportos audienciákról szóló híradások is. A Ferenc pápával kapcsolatos egyéb írásokat a „További hírek” rovatban olvashatják a Pápa-mobil felhasználói.

A Pápa-mobil alkalmazás használóihoz a „Hírek/Hírfolyam” rovaton keresztül a Magyar Katolikus Egyház hírei is eljutnak.

 

A Pápa-mobil, amelynek programozását és grafikai megjelenését az Ester Communications (www.estercom.hu) fejlesztette ki, a Google Play áruházban már most letölthető, és hamarosan az AppleStore-ban is elérhető lesz okostelefonokra és tabletekre egyaránt.

 

 

Budapest, 2014. október 13.

 

 

Kuzmányi István

a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője

 

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)