Augusztus 20-án mutatták be Kolozsváron Andrew Lloyd Webber és Tim Rice 1970-es rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. A darab bibliai alapokra épít, ugyanakkor olyan új, mai szempontokat is beemel a történet szemléletébe, amelyek negyven évvel a darab születése után is aktuálisak (a sztárolás lélektanára vonatkozó elemek például), ugyanakkor a helyenként nyilvánvaló ironikus megközelítés segít a lényeglátásban, nem tiszteletlen vagy profanizáló.
A Diákművelődési Házban a Kolozsvári Magyar Napok egyik rendezvényeként játszották először közönség előtt a hónapok óta főleg amatőrökkel, önkéntesekkel előkészített szuperprodukciót Jancsó Hajnal rendezésében. A darab koreográfusa Jakab Melinda, zenei vezetője Hary Judit volt, vezényelt Vlad Eniu. A szöveget eredeti angol nyelven énekelte a szereplők, akik között néhány ismert profi is szerepet vállalt:  Razvan Krivach, Dudu Isabel, Pákay-Farkas Csaba (Andy Ghost), vagy a magyar közönségnek tehetségkutatókból is ismert Fóris-Ferenczi Gábor és Johanna. Az előadást óriási érdeklődés és lelkesedés kísérte, és bátran elismerhetjük: méltán. Akinek sikerült a bemutatóra bejutnia, nem bánta meg és igazi élményben volt része. Nem egy nagy mű vidéki amatőr másolatát láthatták, igazi művészi élmény teremtődött. Pillanatokon belül hatalmába kerített a zene, amelyet igen jól adott elő mind a zenekar, mind a főszereplők és a kar. Szinte hihetetlen volt a színpadi mozgást, táncot látva, hogy alkalmi, amatőr szereplőkből toborozták a színpadon otthonosan mozgó, azt mindig jól betöltő, az énekelt szöveget kiválóan előadó, megjelenítő kart. Jancsó Hajnalnak, bár pályája elején álló rendező, sikerült néhány egészen eredeti, ugyanakkor egyszerű és hatásos, s mint ilyen, emlékezetes jelenetet komponálnia, különösen a Jézust különböző helyzetekben bálványozó, illetve agyonnyomó tömeg megjelenítésekor, s a zárókép is ilyennek mondható.

A kolozsvári közönség igazán elégedett lehet, mert zenei-színpadi csemegét kapott, és augusztus 20-án olyan áhítatélményben volt része, ami méltó volt a naphoz, mindezt olyan kivitelezésben, amely igazi művészi élményt adott.

Bodó Márta, Vasárnap

Fotó: campus.szabadsag.ro

Előzetes az Erdélyi Figyelőben:

Cikk
Idén is megszervezésre kerül a Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet nyílt napjainak hétvégéje. A hétvége jó lehetőséget kínál azon középiskolás (IX-XII. osztályos) fiúk számára, akikben már megfogalmazódott a papi hivatás lehetősége.
Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).