"A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke." (ApCsel 4,32) Ezzel a mottóval hívjuk-várjuk a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, CSIT-re, 2014. augusztus 12-16. között a fiatalokat. Akárcsak tavaly, idén is a Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón, a Szent István Kollégium ad otthont a rendezvénynek.

A CSIT célja keresztény hitük erősítésében, elmélyítésében segíteni a már hívő fiatalokat, és az Istent keresőket is közösségbe hívni, bátorítani. Olyan programot állítottunk össze, amely a 14-30 év közötti korosztályhoz tartozó erdélyi magyar fiatalok lelki épülését segíti, és tartalmas kikapcsolódást is nyújt.

Augusztus 12-én, kedden 16 órától várjuk a résztvevőket. Az ünnepi megnyitó 20 órától kezdődik. Szerdától péntekig a délelőtti tanítások témája az Istennel és közösséggel való kapcsolat. A résztvevők ezeket az előadásokat korosztályonként csoportokra osztva hallgatják, György Tibor és Szénégető István marosvásárhelyi plébánosok, illetve Steve Thomashefski és Majoros Tibor vezetésével. Naponta lesznek kiscsoportos beszélgetések, tanúságtételek, dicsőítések, kézműves foglalkozások, sporttevékenységek. Idén is lesznek jeles vendégeink. A szerdai szentmisét Tamás József püspök, a találkozót záró szentmisét szombaton Jakubinyi György érsek mutatja be. Elfogadta meghívásunkat, és csütörtökön vendégünk lesz Eperjes Károly Kossuth-díjas budapesti színművész. Tanúságtételét azok is meghallgathatják, akik csak aznap este látogatnak el rendezvényünkre. Pénteken este tartjuk a Made by God tehetségkutató versenyt, ezt követi a Psallite és Új Remény koncertje.

A programmal és a táborral kapcsolatos részletes információk a www.csitinfo.ro holnapon, és a CSIT facebook-oldalán is találhatók. A találkozó főszervezője a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Ifjúsági Lelkészsége. Társszervező az Áradat Egyesület, a Katolikus Fiatalok Találkozója Szervezet, a Keresztirány Erdélyi Katolikus Ifjúsági Szolgálat és a Renewal Ministries Szervezet. Támogatóink: Hargita megye Tanácsa, a Linzi Egyházmegye Caritas Szervezete (Osthilfe Diözese Linz), a csíkszeredai Harmopan RT., az Eco-Csík Kft., Madéfalva Polgármesteri Hivatala és a CsTIT, köszönjük segítségüket!

Rendezvényünkre eddig 600-an jelentkeztek be, de kedden délután a helyszínen is lehet regisztrálni. Szeretettel várjuk a több mint harminc éves múltra visszatekintő CSIT-re azokat a fiatalokat, akik Istent dicsőítve, a krisztusi tanítás fényében szeretnék alakítani terveiket, életüket, kapcsolataikat.

(A CsIT médiacsapata nevében Csúcs István)

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)