Lelkinap Medgyesen

 

Nagyböjti lelkinapot szerveztek a Szeben–Fogaras–Erzsévetváros főespresi kerület gyermekeinek és fiataljainak március 5-én Medgyesen. A lelkinap meghívott vezetője Balla Imre, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia segédlelkésze volt.

Hagyományteremtő szándékkal, immár harmadszor szervezték meg a gyermekek és fiatalok lelkinapját, ami ismerkedéssel és „Isten hozott” köszöntéssel kezdődött. A dél-erdélyi szórványból majdnem hetven gyermek és fiatal érkezett papjaikkal Nagyszebenből, Bólyából, Fogarasról, Vízaknáról, Kiskapusról, Szentágotáról, Segesvárról és Somogyomból. A nap elmélkedése igazi „szív-dobbanás” volt, Balla Imre segédlelkész játékos, interaktív és tartalmas gondolatokkal ajándékozta meg a jelenlévő gyermekeket és fiatalokat. A segédlelkész az elmélkedést a lelkinap vezérgondolatára építette, amelyhez hozzáfűzte: „A gyermeki szívünk a jó Isten dobogása”. A meghívott előadó a témát frappánsan bontogatta, előbb Jánoska történetével, akinek őszinte, tiszta és becsületes a szíve, majd rávilágított, hogy milyen nem lehet a gyermeki szív. „A nem gyermeki szív szeretetlen épp a félelmek, bántás, megfelelés, céltalanság, magány, teljesítménye miatt” – fogalmazott. Ezt követően kiscsoportban tevékenykedtek a gyermekek és a fiatalok, ahol kis papír szívecskékre írták rá értékeiket, majd hálaadó imát fogalmaztak meg, amelyet később a szentmisén a csoportvezetők imádkoztak el. A sok kis szívből minden csoport egy közös nagy szívet készített, azt a szentmisén ünnepélyesen az oltár elé vitték, jelképezve, hogy a résztvevő gyermekek szíve Istennél van, ott dobog.

A szentmise igazi hálaadás volt, ifjúsági énekekkel, fiatalos jelenléttel, ami a nagyszebeni Misericordia ifjúsági zenecsoportnak is köszönhető, akiket Puskás Attila segédlelkész koordinált. A jó Istennel való találkozás után az egykori kolostor udvarán szeretetvendégség következett. A gyermekek és a fiatalok nemcsak lelkiekkel teltek el, hanem a frissen sült lángost is megízlelhették, melyet a medgyesi felnőtt ifis csoport néhány asszony tagja készített. A lelki program közös hálaadással ért végett a templomban a medgyesi ifjúsági csoport vezetésével. Ekkor közösen is megköszönték Istennek a nap ajándékait és kegyelmeit. Valamennyien reménnyel és tiszta szívvel tértek haza, tudva, érezve, hogy a gyermeki szívben ott a jó Isten dobogása.

Nehéz megfelelő szavakat találni annak a kifejezésére, aminek részesei lehettek a nyelvi és felekezeti szórványban a gyermekek és fiatalok a lelkinapon. Köszönet illeti Babota Tibor plébánost, aki nagylelkűen támogatta a rendezvényt. A kerület minden papja szívügyének tartotta azt, ők is aktív résztvevői voltak a lelki programnak.

Adja Isten, hogy az irgalmasság évében gyermekek és fiatalok, felnőttek és idősek egyaránt megérezzék az ajándékba kapott irgalmat és szeretetet. Mindannyiunk szíve legyen a jó Isten szívdobbanása.

Csíki Szabolcs

Fotók: Mózes Attila

 

Kapcsolódó videó:

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)