Helyszíni tudósítás a római nemzetközi szerzetesi találkozóról
 
Január 28. és február 2. között zajlik Rómában a Megszentelt élet évének bezárására szervezett nemzetközi rendezvény, amelyre a világ minden tájáról érkeztek küldöttek. Az egyhetes találkozón a megszentelt élet különböző formáihoz tartozó férfiak és nők vesznek részt, akiket mind ugyanaz az elkötelezettség hozott össze: Krisztus követése közelebbről. 
 
 
A szerzetesrendek, kongregációk és az apostoli élet társaságainak képviselői mellett, a szüzek rendje, a világi intézmények és az új közösségek képviselői is nagy számmal vesznek részt ezen az ünnepélyes alkalmon. A program során számos kiváló előadót hallgathattak meg a résztvevők, akik a konszekrált élet jövőbeli stílusát vázolták. 
 
 
A rendezvény célja João Braz de Aviz bíboros, a Szerzetesi Kongregáció prefektusának megfogalmazásában az, hogy hálát adjunk a Megszentelt élet évéért, hiszen az a kegyelem éve volt számunkra, és hogy az Úrra bízzuk ismét életünket és küldetésünket, azon a helyen, ahol annyi vértanú ereklyéje található és amely az Egyház legősibb emlékezetét hordozza, a Vatikánban, a Katolikus Egyház szívében, amely a Szentlélek erejében lüktet.
 
 
José Rodríguez Carballo érsek, a Szerzetesi Kongregáció főtitkára pedig arra bátorított minden konszekrált életet élő férfit és nőt, hogy legyen bátorsága örülni. Az öröm nemcsak lehetőség, de felelősség is. A megszentelt élet útja a boldogságok útja, a Jóisten arra hív minket, hogy boldogok legyünk, hogy bőségben való életet (Jn 10,10) éljünk, hogy az örömünk teljes legyen (Jn 15,11).
 
Szöveg és fotók: Homa Ildikó SSS
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)