Laudato ’si a pápa új enciklikája, amelynek címe Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából származik, a teremtett világ óvására szólít, erre vonatkozóan sorol problémákat és megoldásokat. A vatikáni irat még magyar nyelven nem olvasható, de sokat cikkeztek róla a világi sajtóban, ezért is keltette fel a figyelmet, mindenki kíváncsi rá, és nem utolsósorban a pápa témaválasztása, témájának merész megközelítése miatt is. A hozzá intézett kérdések indították Kovács Sándor főesperes-plébánost arra, hogy áttanulmányozza és egy évadzáró rendezvényen bemutassa az enciklikát a kolozsvári érdeklődőknek. Ferenc pápa, a teremtésvédelem apostola. Assisi Szent Ferenc nyomdokain címen több oldalról közelített a kérdéshez, elhelyezte az iratot Ferenc pápa egész működése kontextusában, beszélt az emberiséget és a bolygót fenyegető ökológiai válságról, amely a pápa szerint nem önmagában, hanem a gazdasági és általános emberi válsággal szorosan összefügg és csak együtt oldható meg igazán. Beszélt a pápát névválasztásában s ökológiai, teremtésvédelmi szempontjaiban ihlető Assisi Szent Ferencről is. Előadásában külön felhívta a figyelmet a helyi adottságokra, amiket talán nem tudunk kellőképpen értékelni, de sokan, távolabbról idelátogatók valósággal csodálják a nálunk még megőrződött természeti szépségeket. Ezek védelme, megóvása, őrzése, az utódokra hagyása a mi feladatunk, tehát a pápai enciklikának bizony a mi számunkra is van komoly üzenete, és feladatot is ad nekünk is.

A sokoldalú előadást művészi műsor egészítette ki, közreműködött a Szent Mihály-templom Szent Cecília kórusa dr. Potyó István kántor-karnagy vezetésével, a FVR Szent Kláráról elnevezett közössége és Crisan Erika tanárnő.

Az ismertetésre, előadásra sokan voltak kíváncsiak, elsősorban a kolozsvári nőszövetségek tagjai, de sokan mások is, annak ellenére, hogy elkezdődött a szabadságok időszaka. Ebből is látszott, hogy a pápát tolmácsoló Kovács Sándor főesperes időszerű és fontos témát választott a nőszövetségnél rendezett előadássorozat záró mozzanatának.

Bodó Márta

Kép: Fábián Róbert

 

Vasárnap

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)