Tizenegy év után újra primíciás szentmisén örülhettek vasárnap a lövéteiek a szépszámú vendég lelkipásztor és kispap jelenlétében tartott ünnepségen: először lépett a Kisboldogasszony-plébániatemplom oltárához áldozópapként a falu szülötte, Tódor Attila, akit június 29-én szentelt fel Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron. A kincsnél többet érő újmisés áldás örök emlékezetű az egyházközségben.

Tódor Attila újmisés a lövétei Kisboldogasszony Egyházközség 19. papja

Rengetegen érezték úgy, hogy az „újmiséért érdemes elszaggatni egy pár csizmát”: jóval többen állták-ülték körbe a szent hajlékot, mint ahányan elfértek benne. Példás melléállással köszöntötték falujuk legfiatalabb pap szülöttét. Lélekhangokon szólalt meg a helyi kórus is, amelyet az ünnepelt ikertestvére, Tódor Lóránt kántor vezényelt.

1783. július 5-én  boldogan ünnepelt Lövéte népe: 232 éve ugyanezen a napon az egyházközség régi védőszentje, Kisboldogasszony tiszteletére szentelte fel templomukat gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök. Az évforduló napján újabb örömünnepre került sor. Az elmúlt hetekben korszerűsített istenházában László István lövétei plébános felkérte a helyi születésű Tódor Attila újmisést, mutassa be első ünnepélyes szentmiséjét a Seregek Urának annál az oltárnál, ahol kisgyermekként ministrált és kispapként szolgált. Lázár Árpád megyebíró köszöntője és a Lázár Béla zenetanár által elmondott vers a papi szolgálat szépségére és feladataira utalt, kérve az oltár új szolgáját, imádkozzék a szülőfaluért.

A liturgia bevezető gondolatában Tódor Attila Istennek adott hálát, aki életre hívta, meghívta őt a szolgálatra és elkísérte az úton, hogy bemutathassa első szentmiséjét. Hálát adott a hivatás kegyelméért, családja, az egyházközség tagjainak szerető jelenlétéért és mindazokért, akik elkísérték az oltárhoz. Primíciáját édesapjáért ajánlotta fel, aki tavaly költözött el ebből a világból; az öt hónapja elhunyt barátjáért, Márton Lászlóért; a Ferenc és a Tódor család elhunytjaiért, tagjaiért, valamint a Lövétéről származó vagy ott szolgált papokért, akik már nem ünnepelhettek vele ezen a napon.

Az ünnep szónoka, László István helyi plébános, Tódor Attila lelki atyja emlékeztetett: „Szenteléskor elhangzik a jelölt neve. Válasza: jelen! Kik számára lesznek jelen a felszenteltek? Elsősorban Jézus, a Mester, illetve az ő népe számára. Eddig a szülőfalunak, a családjának volt jelen.” A szolgálat útjának kezdetén „vándortarisznyájába” a plébános egy, az íróasztalán mindig olvasható gondolatot helyezett: „A jutalom nem a helytől, hanem a szolgálat hűségétől függ”. A szolgálat a Jelenések könyve szerint olyan lenyelt könyvtekercs, amely a gyomorban keserű, de a szájban megédesedik, mint a méz. A hűség Mécs László értelmezésében egyet jelent azzal, hogy visszamosolygunk Istenre. A papi szolgálat hűsége hármas jutalmú: a földön, a mennyben és majd Jézus eljövetelekor. A földön a család helyett egy egyházközséget kap a pap, a későbbiekre pedig annak szentírási ígéretét, hogy „nevetek fel van írva a mennyben”.
Tódor Attila papi jelmondata: „Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.” (Fil 3,14). Falusfele, Lázár Hunor diák Sík Sándor-gondolatokkal tarisznyálta fel az augusztus elsején Csíkszeredában, a Szent Kereszt Egyházközségben kezdődő szolgálatához a primíciás papot.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2015.07.07. 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.