ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

December 22., szerda
Aki át tudja érezni az ajándék jelentőségét, s benne az adományozó szeretetét, annak a szíve megtelik örömmel, hálával. A Szűzanyában is túlcsordul az öröm és a hála. Rokonának, Erzsébetnek jelenlétében olyan magasztaló énekbe kezd, amelyet egyházunk azóta is minden nap az esti imában papjaival, szerzeteseivel és a buzgó hívekkel imádkoztat, hogy a Szűzanyával együtt magasztaljuk az Urat mindazért, amit értünk tett a megváltás művében. Most karácsonykor ennek a magasztalásnak különösen is hangzania kellene. Ezért a Szűzanya örömével, hálájával, magasztalásával éljük át e szent napokat.

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.