Római tartózkodásának kezdetén dr. Kovács Gergely érsek részt vett a december 1-i szerdai nyilvános audiencián. Ennek végén Ferenc pápa elé járulhatott. Püspökké szentelése és érseki beiktatása után első alkalom, hogy a főpásztor beszélhetett a Szentatyával. Felidézte, hogy csíksomlyói látogatása idején még a Kultúra Pápai Tanácsának hivatalvezetőjeként követte az apostoli utat. Megköszönte azt a bizalmat, amelyet a pápa megelőlegezett, amikor közel két évvel ezelőtt kinevezte gyulafehérvári érsekké. A főegyházmegyéről szólva megemlített néhányat a számos kihívás és nehézség közül, de a hitnek reményt és erőt adó jeleit is kiemelte. Befejezésképp kérte a Szentatya imáit a főegyházmegye papságáért, minden hívőéjért és saját magáért. Ferenc pápa - mellére helyezett kezével - biztosította, hogy szívén viseli az erdélyi Egyházat.

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)