ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

2021. december 3., csütörtök

Dr. Kovács Gergely érsek gondolatai

Adventi időnk egyik fontos kihívása: keresni és megtenni Isten akaratát, ott, ahol vagyunk, életállapotunknak, helyzetünknek megfelelően. Ezt pedig teljes szívvel kell tennünk, Isten iránti nagy szeretettel, nem csak szavakkal, de cselekedetekkel is. Tettekre váltani Jézus tanítását adja meg életünk sziklaalapját, mely minden vihart kibír, mert szilárd alapja van.

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)