ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

December 19., szombat 

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

„Istennél semmi sem lehetetlen” – mondja az angyal Máriának, amikor hírül adja Jézus születését (Lk 1, 37). Istennek nem volt lehetetlen teljesítenie Mánoah és felesége kérését, gyermekekkel ajándékozta meg őket, belőle Sámson néven a választott nép egyik bírája lett. Istennek nem volt lehetetlen teljesítenie Zakariás pap és felesége, Erzsébet kérését sem, akik már éltesebb korúak voltak. Olyan gyermekkel ajándékozta meg őket, aki Jézus útjait készítette az emberek között Keresztelő Szent János személyében.
Istennek semmi sem lehetetlen velünk kapcsolatban sem. Ezért hívő lélekkel kell mindig hozzá fordulnunk. Karácsony nemcsak a szeretet, de a hit ünnepe is. Engedjük, hogy elmélyítse bennünk ezt a rendíthetetlen, erős hitet.

Fotó: Geréd Zsolt

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.