Bérmálás, templom- és orgonamegáldás
 
A Bodó György gyimesközéploki plébános által vezetett, ma este 7 órakor elkezdődő és április 29-én záruló triduummal készülnek az udvarhelyszéki faluban Szent József, a munkás ünnepére, templomuk búcsújára, amely ebben az esztendőben több szempontból is különleges. 
A bérmaút keretében meglátogatja Zeteváralját Jakubinyi György érsek és május 1-én, a déli 12 órától kezdődő, az erdélyi Mária Rádió által közvetített szentmisén 65 személyt részesít a Szentlélek kenetében. 
 
  
 
A búcsús, bérmálási szentmise egyben a közelmúltban elvégzett jelentős munkálatok ünnepélyes átadása is: a templomot megnagyobbították, korszerű fűtésrendszerrel látták el és új orgonát építtettek. A kibővített templomot és a Székelyudvarhelyen, Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében készült orgonát Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldja meg.
 
 
Szöveg: Horváth Enikő
Fotók: Bálint Elemér Imre
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)