Fenyéd
Postacím:
537025 – Brădești, str. Márton Áron, nr. 10., jud. Harghita

Fenyéd

Szentháromság, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Bodor Levente

A falu első okleveles említése 1532-ből való, ekkor Villa Fenyéd néven szerepel. A középkorban a szomszédos Máréfalvával közös templomuk volt a Csonka templom dűlőben. 1815-ben önálló egyházközség lett. 1898-ban a hívek száma 617 volt. Jelenleg a falu lélekszáma a Székelyudvarhelyről való kiköltözés révén növekszik, de a beköltözöttek többsége nem katolikus. 1825-től felekezeti iskolával rendelkezett, amit 1948-ban államosítottak. 2004-ben a plébánia visszakapta iskoláját, amelyben jelenleg állami óvoda működik.

Örökös szentségimádási nap: március 5.
Szentmisék: vasár- és ünnepnap: 9,30 Hétköznap kedden és csütörtökön 17 óra/18 óra, az évszaknak megfelelően
Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)