Az 1567. évi regestrumban harminc kapuval szerepel Zenth Emreh néven. Külön jegyzik Bedecehy tízesét huszonhat kapuval. 1630-ban már iskolája volt, és Szentimre néven fordult elő. A mai formában álló templom a Tengerszeg tízes területén épült a hívek és a Henter család adományából 1776-ban. A régebbi templom gótikus, csúcsíves elemei is beépültek az új, többnyire barokk templomba. A falutól nyugatra húzódó mező közepén magányosan áll a Szent Margit-kápolna, melyet a feltételezések szerint a 14–15. században építettek. Az egyik falfestménye ma a Csíki-medence eddig ismert legnagyobb középkori falképe. Az itteni nép élete csupa szenvedés, áldozat és harc, mégpedig a tatár- és törökbetörések, kegyetlenkedések, rablások és fosztogatások miatt; 1707-ben Akton osztrák tábornok katonái több kárt tettek, mint a tatárok és a törökök. A vidék kihalt: az 1717–19-es pestisjárvány a lakosságból 404 áldozatot követelt, az életben maradtak száma 332. Ennek emlékét őrzi a temetőnél elhelyezett emlékmű, melyet Timár Tamás állíttatott, aki ökrös szekéren hordta a halottakat, s akinek családját elkerülte a szörnyű veszedelem. Az egyházközség jeles személyiségei voltak: b. Henter Ádám, b. Henter József, Csató János paptanár, Farczádi dr. Sándor László, Budapest királyi főkapitánya.
Postacím:
537271 – Sântimbru, str. Templom 519., jud. Harghita
Tel.:
0266-347.028
Szolgálatot teljesít
Kántor: Darvas RóbertÖrökös szentségimádási nap: április 17.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.