Az 1567. évi regestrum 33 kapuval jegyzi. A reformáció előtt Berekeresztúr filiája volt. 1570 körül a mai katolikus egyház telkén állt a kápolnája. A sekrestye falában őrzött kőkereszt felirata 1600-ból származó bekecsi kápolnáról tanúskodik: „1600 BEKETSI KÁPOLNA KÖVE. IHS.” 1637-ben sövényből épült kápolna volt, melyet Szeszermai Imre licenciátus emelt. 1638-ból adományról van adat „az selyei harangláb csinálására”. A reformáció következtében vegyesen maradtak, de 1643-ban a többség katolikus volt, és papot tartott magának. A mostani templomot 1722-ben építették Dósa Mihály vicekirálybíró költségén. Batthyány Ignác vizitációja alkalmával azt ígérték, hogy tűzifáról gondoskodnak a mikházi ferencesek javára, hogy vasárnaponként Selyén misézhessenek. Haynald Lajos püspök idején helyi papról intézkedtek. 1909-ben bővítették a templomot, és tornyot építettek hozzá. 1779-től katolikus iskolája volt. Nyárádmagyaróst 1567-ben 32 kapuval jegyzik. 1590-ben kápolnája volt, a reformáció idején a reformátusoké lett. Új katolikus kápolna épült 1930-ban.
Postacím:
547394 – Șilea-Nirajului, nr. 245., com. Măgherani, jud. Mureș
E-mail:
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: január 19.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.