Marosvásárhely IV.
Postacím:
540526 – Târgu Mureș, cart. Tudor, str. Bodoni Sándor, nr. 2., jud. Mureș
Tel.:
0265-257.787
Fax.:
0365-730.015

Marosvásárhely IV. Szent Kozma és Damján, Cserealja

Szent Kozma és Damján, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Elekes Darabont Gyöngyi

Az egyházközség története az 1970-es években kezdődött, amikor a Hosszú utca 131. szám alatti lakást Léstyán Ferenc megvásárolta imaház céljából. Mire az engedély megszületett, az örökösök lefoglalták a lakást. A Zsidó Vértanúk utca 25/B. szám alatt másik lakást vásároltak, és 1984-ben megszerezték a misézési engedélyt. A Nagyhegyszőlőben a Minoriták területén épült egy ún. raktárhelyiség, amelyből a ’90-es változásokat követően azonnal templom lett. Hosszú történet és sok félreértés után ma már jehovista templom. A Zsidó Vértanúk 25/B. alatt 1990-ben önálló plébánia alakult, első plébánosa 1993-tól id. Nagy József. Elindult az egyházi élet, s mivel a kápolna kicsinek bizonyult, ezért egy deszkatemplomot építettek a kápolna udvarára. Itt szolgáltatta ki 1994-ben Jakubinyi György érsek a bérmálás szentségét 121 bérmálkozónak. 1995. március 2-án a 349/95. számú érseki leirattal a plébániához csatolták Koronka-Kebele és Kebeleszentivány fi liákat. 1966-ban Hadnagy Judit elkészítette az új templom tervrajzát. Elindultak az adományok, és folyt a templomépítés. 1999-ben id. Nagy József plébános egészségügyi okokra hivatkozva áthelyezését kérte, helyébe 1999. augusztus 1-jén Papp László jött az egyházközségbe. 2001. május 1-jén kinevezték Braun Jenőt. 2001. szeptember 27-én Jakubinyi György érsek felszentelte a templomot Szent Kozma és Damján titulussal. Több kiscsoport működik a plébánia keretében: rózsafüzér, nőszövetség, Kolpingcsalád, ifjúsági csoport, Szentlélek imacsoport, Szent Pál imacsoport. Napjainkban készül az új plébánia: a Bodoni Sándor utca 2. szám alatt, a templom udvarán.

Örökös szentségimádási nap: október 25.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.