Az 1567-es évi regestrumban a mai nevén jegyzik. 1619-től fakápolna állt a temetőben. 1764-ben önálló plébánia engedélyezését kérték, 1778-ban kőtemplomot építettek, ezután 1781-ben önálló plébánia lett. 1981-ben, Sebestyén Domokos idejében, az egész szentélyt és a hajót lebontották, és azt kibővítve újat építettek, amit Sánta Antal plébános fejezett be (1982). Csak a torony maradt a régi. A plébánialakás 1902-ben épült, ami ma rossz állapotban van (nagyon salétromos), ezért önerőből a falu népe 2006-ban elkezdte az új plébánia építését, ami egy-két éven belül Isten segítségével meglesz. 1910-ben katolikus iskola volt, amit 1948-ban államosítottak, és az egyházközség még nem kapta vissza. A falu mindvégig megőrizte katolikus hitét, s ehhez hozzájárult az, hogy a hívek öntudatos hagyományőrző katolikusok. Jelenleg komoly veszély fenyegeti a falut, nagyon kiöregedett, a fi atalság a megélhetés hiánya miatt nem marad itthon.
Székelyhodos: A legrégebbi település a Nyárádmentén, már 1332-ben plébániatemploma volt. A 13–14. századi templom új, gótikus formát kapott. 1763–66-ban Boér Imre kanonok-plébános bővítette. 1781-től volt katolikus iskolája. Mivel a második világháború után a falu hívei (itt is a mai napig megőrizték katolikus hitüket) megfogyatkoztak – jóllehet a környék legősibb plébániája volt, a közösséget 1957-től Jobbágytelkéről látják el. Itt is öntudatos, egyházukat szerető katolikusok élnek, akiknek segítségével 2007-ben sikerült renoválni a templomot.
Postal address:
547323 – Sâmbriaş, nr. 28., jud. Mureş
On duty
Cantor: Bereczki DezsőPerpetual Eucharistic Adoration Date: január 29.
Holy Masses: vasárnap és ünnepnap 9 és 10.30 órakor (vecsernye: 16 órakor), hétköznap: hétfon, szerdán, pénteken és szombaton 7,30 órakor, kedden és csütörtökön 18 órakor. Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families.
Cikk
If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!