Meglehetősen merész célt tűz ki maga elé a Duna tévében április 24-én, csütörtökön délután vetített, szerény című film: egyrészt metszetet kínál Erdély katolikus közelmúltjáról egyes helyszíneinek bemutatásával, másrészt egy papi életutat mutat meg. Csupán villanásokat mindkettőből, hiszen félórában minderről – ilyen időbeli közelségből – nehéz átfogó képet, teljes összefoglalást nyújtani. A filmben megfordulunk Farkaslakán, Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen, Gyulafehérváron, Csíkszeredában és Kolozsvár Kerekdomb nevű külvárosában. A jelenben kíséri a kamera Jakab Gábor lépteit, az ő szikár, józan, olykor irodalmi magasokba és spirituális mélységekbe utat nyitó mondatai vázolják fel a 20. század egy szeletének történelmét egy 51 éve gyakorló lelkipásztor szemszögéből.
A gyönyörű képek szinte játékfilm hangulatot teremtenek, azt a mítoszi Erdélyt véljük megpillantani, és az egyes helyszíneken olyan részletek villannak fel, amelyek a kamerát kezelők és az emlékező pap érzékenységét egyszerre jelzik. Ugyanakkor a film mégis inkább komor, mint játékos és vidám: súlyosan indul és hasonló tónusban zár. Kezdetben a farkaslaki temetőt rójuk Jakab Gáborral, aki gondterhelten tekint körbe – ennek a gondterheltségnek az okát a film végén értjük meg, amikor a felelős lelkipásztor a statisztikai adatokkal, a fogyást, romlást dokumentálva aggodalommal beszél a jövőről, amelyet nem annyira mások, mint mi magunk veszélyeztetünk, mint ahogy Márton Áron szavait idézve a két világháború közt sem a román katonák hódították meg Erdélyt valójában, hanem a magyar anyák vesztették el. Márton Áronról a filmben számtalan említés történik, láthatóan a kor meghatározó történelmi nagysága ő, az emlékezőnek pedig az általa kiemelt Áronok (Tamási és Gábor) mellett méltán példaképe, ihletője, pályája meghatározója: el is meséli, hogy amikor harmadévesként a szemináriumot elhagyni készült, hogyan „térítette vissza” a nagy püspök egyszerű, de mély beleérzésről tanúskodó kérdése (nem számonkérése, nem intése, még kevésbé korholása, s nem is a feladat magasztosságára emlékeztető nagy szavai): „Mondd, mi fáj!”
Egy jellegzetes erdélyi papi életutat sűrít félórába Xantus Gábor és Xantus Áron filmje, egy olyan értelmiségi papét, aki figyelmes és gondolkodó, őrlődő tanú. Komor figyelmeztetése nem(csak) a maga pályája mérlege miatti aggodalomból fakad, hanem a népe egészének sorsa fölött töprengő lelkipásztort rajzolják, akinek élete összefonódott övéivel, aki a maga beteljesedését is ebben a perspektívában teszi mérlegre. Komor, talán túl komor a végkicsengés: ha így érezzük, mi, nézők cáfolhatjuk azzal a ki nem mondott jóslatot, hogy megállítjuk a romlást, megfordítjuk a fogyást, ismét virágzó ígéretté alakítjuk az erdélyi magyar katolikus jövőt.
(A Duna TV megrendelésére az MTVA megbízásából készítette a Xantusfilm Ltd., 2014)
Bodó Márta
Vasárnap
Fotó: Xantus Film 2014.
