A Családpasztorációs Munkacsoport meghívására, a Boldogabb családokért program keretében előbb Székelyudvarhelyen, majd Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen került sor a „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok” jelmondatú foglalkozásra. A Nők, lányok, menstruáció című hatórás tevékenység alatt végigvezetik a részt vevő fiatal, 10–12 éves lányokat a serdülőkori változásokon, a női ciklus eseményein, a megtermékenyülés csodáján – tudtuk meg Hortobágyiné Nagy Ágnes orvostól. Mindegyik foglalkozáson hospitáltak helyi szakemberek, tanárok, hitoktatók, családapák, egészségügyi asszisztensek, házasság előtt állók. Társaival, a plébániai civil szervezet, a Kecskeméti-Szécsényivárosi Közösségépítő Egyesület szakembereivel az elmúlt héten a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, a Kis Szent Teréz-plébánia közösségi termében, illetve a Tompa László Általános Iskolában tartott a termékenység értékét fókuszba állító foglalkozást. A végén a szülőknek is bemutatták az elhangzottakat, így segítve az otthoni kommunikációt. A fiúk felvilágosító családórán vettek részt. Bálint Klárától megtudtuk: arról beszélgettek interaktív és szemléltetett módon, hogyan lesz a fiúból férfi. Melyek az igazi férfi tulajdonságai, miben különbözik a férfi a nőtől. Korosztályi sajátosság, hogy nem könnyű erről beszélni. Tiszta tekintetű, nyitott fiatalokkal találkoztak, akik nagyon figyeltek  – összegezte Hortobágyiné Nagy Ágnes, aki huszonnégy éve foglalkozik  családpasztorációs munkával, természetes családtervezéssel, és tanít is. „Jó volt azt látni, hogy csendességükben, félénkségükben, izgalmukban is nyitottak voltak a részvevők,  és el tudtak jutni oda, hogy mosolygós, vidám, tudásban növekedett lányoktól-fiúktól köszönthettünk el végül.” Azt is  megtudtuk: a későbbiekben szeretnének képzést tartani helyi szakembereknek az MFM módszer önálló használatáért.

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2014. szeptember 30.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!