Elkezdődött Kolozsváron a XIII. Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó
 
Mintegy kétezer lelkesedő fiatal, egyházi méltóságok, a helyi és a megyei közélet számos ismert szereplője jelenlétében nyitották meg Kolozsváron július 22-én 18 órától az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót (OKIT) melynek mottója „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent!” (Mt 5, 8). A találkozót 1992 óta háromévente felváltva szervezik az ország római katolikus illetve görögkatolikus egyházmegyéi.
 
 
Az OKIT a fiatalok azon vágyából született, hogy jobban megismerjék egymást, megosszák az értékek megélésének tapasztalatait, és közösen tanúságot tegyenek hitükről. Ebben az évben a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Püspökség a házigazda, hisz 2015-ben Kolozsvárt választották Európa Ifjúsági Fővárosául. A találkozón részt vesz az ország tizenkét katolikus egyházmegyéjének fiatalsága, a szórványból érkező fiatalok közösségei, valamint más keresztény felekezetek képviselői.
 
 
A megnyitón felszólalt a házigazda, Florentin Crihălmeanu kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök, Virigil Bercea, a romániai ifjúsági pasztorációért felelős nagyváradi püspök, az ortodox egyház küldötte, valamint közéleti személyiségek, köztük Vákár István Kolozs Megye Tanácsának alelnöke, Emil Boc polgármester, Ion Aurel Pop BBTE-rektor és az Ifjúsági Főváros-projektet irányító Share Föderáció elnöke, Vlad Pop. 
A szervezők a fiatalok számára katekézis-sorozattal, alternatív, építő, lelki és szórakoztató programokkal készületek. Az idei OKIT katekéziseit a belga származású Daniel Ange, a Jeunesse Lumière közösségének alapítója tartja. Az esemény július 26-ig tart, hivatalos honlapja három nyelven: www.intc.ro.
Szombaton Kolozsvárra várják Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, aki szentmisét mutat be magyar nyelven, homíliát mond Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, aki már péntektől a fiatalokkal tart.
 
Kép és szöveg: Fábián Róbert/Vasárnap
 
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!