Kacsó Júlia testvér 1930. február 12-én született Nyárádselyén. 1948-ban lépett be a Szociális Testvérek Társaságába. 1956-ban tette első fogadalmát, és 1960-ban az örök fogadalmat. Hivatásos ápoló volt a világban. Salamás községben évekig végezte a védőnői feladatot, családokat látogatott. Az 1970-es évek elején visszakerült a kolozsvári klinikára mint ápolónő.
Amint Márton Áron püspök úr egészségi állapota gyengült, a Társaság akkori elöljárójától, Auguszta testvértől egy megbízható és szakképzett ápolónői segítséget kért, és Júlia testvérben ezt meg is kapta. 1972. szeptember 1-től Júlia testvér lelkiismeretesen szolgálta a főpásztort, annak egészen haláláig, 1980. szeptember 29-ig. A püspök úr temetése után még néhány hónapig dolgozott a püspöki konyhán, majd visszament a kolozsvári Klinikára dolgozni nyugdíjazásáig.
Júlia testvér nyugdíjazása után is áldozatos életet élt, ott segített, ahol éppen szükség volt rá az idős és beteg testvérek mellett. A Legyen nekem a te igéd szerint mottójával élte meg hivatását. Önzetlen szeretettel szolgálta a Társaságot, a testvéreket, különösen a beteg és idős testvéreket, családját, embertársait. Életével, magatartásával példát mutatott másoknak. Nyugdíjasként visszaköltözött Marosvásárhelyre az édesanyja lakásába, és ott is sokszor besegített a klinikán, ügyeletet vállalt, amikor a családos alkalmazottak együtt szerettek volna ünnepelni a családdal pl. karácsony vagy újévkor.
Nyugdíjas korában is segítségére sietett munkatársainak. Felvállalta a kórházban az éjszakai és az ünnepek alatti szolgálatot, hogy munkatársai ünnepelni tudjanak családjaik körében. Márton Áron püspök úrnak, igazi gondos szerető ápolója volt haláláig. Ha kellett, éjjel nappal ült betegágyánál.
Kedvenc imája volt Prohászka püspök fohásza:
„Amíg szívem verése meg nem áll,
Naponta kérlek oltárodnál,
Uram, ki fény vagy s a fényt szereted,
Eszemnek, szememnek, hitemnek fényét el ne vedd.”
A Szociális Testvérek Társaságának Erdélyi Kerülete
Nyugodjék békében!
Fotók és filmrészlet: Nagy Zoltán
