Az első írásos emlék a faluról 1497-ből származik, de már ennél korábban is létezett. Saját temploma ekkor még nem volt, az oklevelek arról tanúskodnak, hogy a közeli Nyárádszentbenedekre, az ottani bencések templomába jártak szentmisére. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában arról tanúskodik, hogy ő még látta a cellák alapjait. A falu korán áttért a protestáns hitre. A katolikusok egyházközséggé csak a jezsuita misszió után szerveződtek. 1714-ben kis kápolnát építettek. 1797-ben újjáépítették azt, majd 1859–1862 között Haynald Lajos püspök nagy templomot és plébániát építtetett. Ákosfalva és környéke szórványközösség a protestáns és neoprotestáns tengerben. Ez érezhető a lelki életben is. Legtöbben csak vasárnap jönnek szentmisére, halottaikért ritkán végeztetnek szentmisét. De itt is vannak buzgó hívek és hivatások is.
Backamadarasról származik a még élő Pongrácia nővér, Kisgörgényből a néhai Eterna nővér, a néhai Papp Asztrik atya és Papp Leonárd atya. A backamadarasi kápolna 1910-ben épült.
Csibán a kápolnát 1929–1930-ban építtette Szabó György gyergyószentmiklósi apátplébános, a falu szülötte, az erdélyi antialkoholista társulat szervezője.
Kisgörgényben 1971-ben magánlakást alakítottak át kápolnává. A kápolnát Papp Eterna nővér vásárolta meg a filia javára.
Adresă:
547005 –Acățari, nr. 198., jud. Mureș
Tel.:
0265-333.253
Serviciu
Zi de adorație perpetuă: január 26.
Sfintele liturghii: vasárnap és ünnepnapon 11 órakor, hétköznap: 19 (17) órakor, Backamadarason havonta, a hónap második vasárnapján, Csibán havonta, a hónap negyedik vasárnapján 13 órakor Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.