Búzásbesenyő kialakulásának pontos folyamát nem ismerjük. Neve a besenyőkhöz kapcsolja. 11–12. századi település lehet. Bizonyos, hogy a neve, Besenen, először egy 1349. július 8-én kelt oklevélben jelent meg. A 18. század elején megjelent a ma is használt előneve, a Búzás jelző. Középkori templomáról nincs adat. 1724-ben a katolikusok azon a címen kísérelték meg visszaszerezni a templomot, hogy egykor katolikus volt. 1724-ben vissza is foglalták, de hét nappal később a reformátusok fegyveresen újra visszaszerezték. Három nap elteltével újra a katolikusoké lett, de a gubernium a reformátusok javára döntött, és azóta is az övék. A katolikusok 1785-ben kis fakápolnát építettek Horváth Miklós birtokán, Szent Kereszt tiszteletére. 1892-ben Veress Lajos kerelőszentpáli plébános azt írta Lönhárt Ferenc püspöknek, hogy a kápolnát az ige tartja. 1897. október 24-én Kovács Ferenc apát-főesperes felszentelte az újjáépített templomot és az iskolát. 1976-ban, Petres Károly plébánossága idejében, szép, nagy templommá bővítették a hívek számára már kicsiny templomot. 1965-ig Kerelőszentpál filiája volt. 1968-ban önálló plébániává szerveződött dr. Jakab Antal szervezésében.
Adresă:
547554 – Valea Izvoarelor, str. Școlii, nr. 49, jud. Mureș
Tel.:
0742-121.597 (sekrestyés)
Serviciu
Cantor: Tóth Nimród NorbertZi de adorație perpetuă: december 6.
Sfintele liturghii: kedd-szombat nyáron 18 órakor, télen 17 órakor, vasárnap 11 órakor. Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.