Az egyházközséget 1801-ben szervezték. Istentiszteleti, szentmise-helyisége a Báthori-kastély kápolnája, a mostani templommal átellenben, a Monostori út 9. sz. alatt. A mostani plébániatemplom első része 1902-ben épült Kolin István plébános vezetésével. 1942-ben, Ugrón Sándor jezsuita atya lelkipásztorkodása idejében, a mostani formájára bővítették. Főoltárát a Szent Mihály-templomból költöztették át, műemlék és művészi érték, közel 300 éves. A Szűzanya mennybevétele tiszteletére készítették. Értékes az ismeretlen szerzőtől származó, a Fájdalmas Szűzanyát ábrázoló festmény. Műemlék értékű a Szászszentivánból hozott barokk orgona, mellyel, a gazdag barokk oltárt tekintve, a templom berendezése egyensúlyba került. Az orgona építőmestere Wilhelm Hörbiger. Komoly áldozat és hozzáállás árán sikerült megvásárolni és ideköltöztetni az orgonát, amely dísze és méltó hangszere a szentmiséknek. A plébániához tartozik a volt kolozsmonostori bencés apátsági templom szentélye, illetve az 1898-ban Nagyboldogasszony tiszteletére hozzáépített hajórész. Az apátságot I. Béla magyar király alapította. A nagy tatárjárás elpusztította, de IV. Béla király újjáalapította. 1285-ben újra tatárok pusztították. A reformáció után, a bencés rend megszűntével a kolostor világi kézre került. Báthori István erdélyi fejedelem adományából a templomot, háromhajós impozáns templommá helyreállítva, a jezsuiták használták. A jezsuiták kiutasítása után megint romos állapotba került a viszontagságos idők miatt. Romos állapotából 1898-ban építették újjá a hajórészt. 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görög katolikus egyház 1949. május 1-jéig. Mivel a kommunizmus betiltotta a görög katolikus vallást, az ortodoxok használták illegális módon. Az 1985-ben elkezdődött tárgyalás eredményeként 1991. március 3-tól közösen használták 1994. június 20-ig, amikor az ortodox testvérek imádkozva kivonultak a templomból. 1995. október 15-én hozzáfogtak a templom restaurálásához, mely 1997. június 19-ig tartott. 1997. június 20-án bérmálási ünnepség keretében Jakubinyi György érsek a templomot újraszentelte. Ez a templom Európa Nostra díjat kapott a restaurálásért, a restaurálást Székely Lázár csapata végezte hozzáértő és áldozatos munkával. Az apátsági, Kálvária-beli templom művészi és műemlék jellegű értéke a Maros megyei Szászdálya evangélikus templomából átköltöztetett 250 éves, 22 regiszteres koncertorgona. Művészeti szempontból fi gyelemre méltóak a templomban levő keresztút 14 stációjának bronzból készült domborművei, melyek Korondi Jenő szobrászművész tervezése alapján öntettek. Ugyancsak értékes 11 vitrál ablaka: 4 tematikus és 7 színkompozíciós. Készítői Egri László és fia, István.
Adresă:
400372 – Cluj-Napoca, Calea Mănăștur, nr. 12., jud. Cluj
Tel.:
0364-266.073
Serviciu
Cantor: Palocsay GyörgyZi de adorație perpetuă: augusztus 20.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon 9, 11 és 17 órakor. Hétköznap 7,30 és 17 órakor Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.