A kovásznai római katolikus plébánia viszonylag fi atal. Szórványból nőtte ki magát, protestáns tengerből. A kovásznai római katolikus plébániát 1946-ban létesítették. A kisszámú katolikus hívek pasztorálását előbb Imecsfalváról, majd Zaboláról látták el. Az első kinevezett plébános Kovács Béla volt 1946–1964 között. Ehhez a periódushoz tartozik az is, amíg ingázott Gyulafehérvárra, és az az idő, amit 1956-tól börtönben töltött. Távollétében a hívek lelkigondozását az esztelneki ferences atyák látták el. Az anyakönyvek Pater Szeraphin nevét őrzik. Ekkor a hívek száma még 600 és 650 között mozgott.
1964-től 1975-ig a főpásztor Ráduly István plébánost bízta meg a hívek irányításával. Tevékeny, aktív ember, és annyira megértő, hogy szívesen végezte a szertartást két nyelven is. A háromszéki papság aggódva fi gyelte a nagy reformot Kovásznán. A népét féltő áldott főpásztor Alvincre irányította.
1975-től az uzoni plébánost Kovács Gábor személyében Kovásznára irányította a főpásztor. A hívek száma akkorra már 1500 fölé emelkedett. A fürdőváros egyre bővült, értelmiségieket (orvos, tanár, mérnök) és munkásokat vonzott. A hívek száma az 1980-as években elérte a kétezer lelket. A templom áll, a plébánia és környéke siralmas. Kovács Béla plébános egy vályogházat vásárolt, amely az egyetlen menhely volt a plébános, valamint a hittanórás gyermekek számára. Kezelésre szoruló papok látogattak Kovásznára, de nem lehetett őket elhelyezni. Így vált szükségessé a papilak építése. A Márton Áron püspök által kiutalt külföldi segélyből kezdtek el építkezni. 1977-től 1983-ig felépült a háromszintes papilak, mely sok segítséget tud nyújtani a rászoruló, idős paptestvéreknek. Az építkezések folytatódtak: a templom tetőzetének és alapjának felújítására 1988–89-ben került sor. A fordulat után tovább építkeztek, a kisebb katolikus közösség ravatalozó kápolnát épített, amit a mai napig igénybe vesz az egész város. Barátoson 1995-ben kápolnát vásároltak, elindult az élet. Ugyanebben az évben Kommandón a meglévő kápolnát bővítették.
1996–1999 között megépült a második otthon Szent Imre tiszteletére (kántori lak, hittanterem és gyógyszertár). A lelki élet is a maga medrében halad és él.
Adresă:
525200 – Covasna, Str. Ștefan cel Mare, nr. 30., jud. Covasna
Tel.:
0267-340.161
Serviciu
Cantor: Kercsó FerencZi de adorație perpetuă: november 27.
Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2)
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.