Négyfalu-Türkös
Adresă:
505600 –Săcele, str. Gödri János, nr. 20., jud. Braşov
Tel.:
0268-273.507

Négyfalu-Türkös

Szent Mihály arkangyal, plébánia
Serviciu

A templom 1770-ben épült. A torony deszkából készült 120 centiméteres oldalú belterülettel, 2 haranggal. A templom stílusa egyszerű, félkör alakú ablakokkal, sima mennyezettel. 1853 és 1855 között kibővítették a templomot. 1857 és 1865 között javították a templomot és az iskola épületét. Ez utóbbi 1857-ig a jelenlegi papi telek kertjében volt, de az 1860-as években lebontották, és a Páter utcában lévő, Pál Mihályné tulajdonát képező épületet vásárolták meg kántortanítói lakásnak és tanodának mintegy 300 forintért. 1865-ben a vallási alap lelkészi lakást építtetett. 1885-ben Lönhart Ferenc püspök 1000 forintért egy épületes beltelket vásárolt. Ennek az épületnek alakították át egy részét 400 forint költséggel az 1948-as államosításig működő római katolikus iskola épületévé.
1913-ban az egyháztanács segítségével megkezdték a templom bővítését, lebontották a deszkatornyot és új tornyot építettek (a mostanit). A templom három haranggal rendelkezik.
A tatrangi kápolna építési munkálatai 1996-ban kezdődtek el. A Tatrang, Zajzon és Pürkerec találkozási pontján fekvő kápolna építését 1998-ban fejezték be. Dr. Jakubinyi György érsek szentelte fel Szent Veronika tiszteletére.
A Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére szentelt hosszúfalusi római katolikus templom építését 2004-ben fejezték be. Ez év június 5-én szentelte fel dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

Zi de adorație perpetuă: május 30.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon 11,30 órakor. Hétköznap: hétfo reggel 8, kedd este 5 (7), péntek este 5(7)
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.