Szentivánlaborfalva

Az Uzon községhez tartozó település hajdan két különálló falu volt. Szentiván és Laborfalva közigazgatásilag 1899-ben egyesült Szentivánlaborfalva néven. A terület, ahol fekszik, már II. András király 1224-ben kibocsátott kiváltságlevelében előfordul terra Sicolorum terre Sebes néven. Mivel a plébánia a legkorábban benépesített szék területén fekszik, feltételezhetjük, hogy legkésőbb a 13. század végén már állnia kellett a kőtemplomnak. Sepsiszentiván első írásos emléke az 1332–37-es tizedjegyzékben maradt fenn, amely alapján már a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt, önállóan működő plébániáról szerzünk tudomást. A reformáció a faluban a hívek unitárius hitre való átállását eredményezte, a katolikusnak megmaradt hívek a szomszédos uzoni nemesi család, a Mikesek udvari kápolnájába jártak le szentmisére. 1725-ben a szentiváni katolikus Henter báró családja (Dávid, Elek és János), valamint az alsócsernátoni Kálnoki Mihály visszavette az unitáriusoktól a hajdani katolikus templomot, és visszaadta a katolikusoknak. Ennek következtében sokan visszatértek a katolikus egyházba. Kijavíttatták a templom megrongált falait, majd 1775-ben a romos állapotban levő tornyot saját költségén építtette újjá br. Henter Ferenc és felesége, Almássy Krisztina. A templom kijavítását a Henter család tovább folytatta: Henter Anna újjáépíttette a templom kórusát, és ellátta kőfallal (1779). A torony az 1802-es évi földrengéskor összeomlott. Ezután alapjaiból kellett újjáépíteni, és többször javításra szorult. Az egyházközség katolikus iskolát is működtetett 1903-tól az 1948-as államosításig.
Maksán 1332-ben plébániatemplom volt, melynek papja Tamás. Temploma a 13. századból származik, a reformáció idején a reformátusok tulajdona lett.