Sepsiszentgyörgy IV., Mária Világ királynője, Őrkő
Adresă:
520005 – Sfântu Gheorghe, Str. Váradi József, nr. 90., bl. II., sc. B., ap. 1., jud. Covasna

Sepsiszentgyörgy IV., Mária Világ királynője, Őrkő

Mária Világ királynoje, plébánia
Serviciu

1996. augusztus 1-jén hozta létre dr. Jakubinyi György érsek, mint a sepsiszentgyörgyi roma lakosság személyi plébániáját. Akkor már ötezer körül mozgott a hívek száma. A plébániaalapításnak előzményeihez tartozik, hogy 1990-ben Kalkuttai Boldog Teréz anya és Bálint Lajos érsek a sepsiszentgyörgyi romanegyedet (Őrkő negyed) szemelte ki egy rendház és templom építése céljából. A városban ugyanis egy tömbben itt laknak a romák, akik az 1989-es események után valóban a „szegények legszegényebbjei”. A Szeretet Misszionáriusainak negyedik fogadalma pedig a szegények szolgálatát foglalja magába. A rendházat és a templomot Bálint Lajos érsek 1992. augusztus 15-én szentelte fel. 1991. augusztus 1-jétől azért nevezte ki Márkus András plébánost a Szent Gellért plébániára, hogy gondja legyen a cigány hívekre és Teréz anya leányaira is. A plébános öt évig tanulmányozta a városon lakó cigányok életét, lehetőségeiket, egyházhoz való kapcsolatukat, majd jelentést tett Jakubinyi érseknek egy személyi plébánia felállításának szükségességéről. 1996. augusztus 1. óta működik tehát Erdély egyetlen „cigány plébániája”, ahol jelenleg egy plébános és 6 nővér vezetésével pezsgő hitélet folyik, elsősorban a gyermekek és az ifj úság körében. De lassanként az idősek is megszokják, hogy van saját templomuk, ahol minden nap találkozhatnak az Úr Jézussal. Évente 50–60 körüli a keresztelések száma, míg az elhalálozások száma nem haladja meg a 20-at.

Zi de adorație perpetuă: augusztus 5.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.