Petrozsény
Adresă:
332014 – Petroşani, str. E. Văcărescu, nr. 9., jud. Hunedoara
Tel.:
0254-543.902

Petrozsény

Szent Borbála, plébánia
Serviciu

A petrozsényi egyházközség története önálló plébániaként 1870-re vezethető vissza. Ekkor épült meg a Hátszeg–Petrozsény vasútvonal, fellendült a bányászat, megnőtt a bevándorlók száma, így a katolikusoké is. 1871. március 25-én György István hátszegi főesperes-plébános egy bányászlakásban szentmisét celebrált a petrozsényi bányászoknak. Ettől kezdve a hátszegi plébános gondoskodott a hívek lelkigondozásáról. 1872-ben Fogarasy püspök úgy határozott, hogy Petrozsény folyó év február 5-től önálló plébánia legyen, és gondozására bízta Hátszeg összes Zsil-völgyében levő fi liáját (Petrilla, Livazény, Alsó Barbatény, Iszkrony, Korojest, Lupény, Parosény, Felső Barbatény, Urikány, Nyakmező, Banica, Merisor, Krivadia, Petros, Kis Baru, Nagy Baru, Farkas völgye, Livadia, Ponor és környéke).
Petrozsény első plébánosa Piringer József volt (1871–1886). Az ő ideje alatt a szentmisét egy magánházban kialakított kápolnában végezték, de már 1875-ben szűkösnek bizonyult. Ekkor a hívek száma már a kétezret is meghaladta, 1884-ben pedig a háromezret. 1886. augusztus 15-én, a bérmálás után a püspök megáldotta az új templom alapkövét. A templom építését Wéber Béla főesperes-plébános fejezte be és Lönhárt püspök szentelte fel 1887 novemberében Szent Borbála tiszteletére. 1893-ban a mallersdorfi ferencrendi nővérek telepedtek le ide, és hat elemi osztályú leányiskolát alapítottak, amelyet 1905-ben polgári iskolává fejlesztettek. A nővérek tanítottak, betegápolással foglalkoztak, öregotthont vezettek. Kórházi kápolnájuk a szenvedő Krisztus tiszteletére volt szentelve, a zárdakápolna pedig a sebeket gyógyító Krisztus tiszteletére. 1909-ben új plébánia épült, amelyet hatósági rendeletre 1989-ben lebontottak. 1919-ben fiúiskola is indult, és 1920–1928 között a nővérek vezették a polgári fi úiskolát is. 1948-ban államosították az iskolákat, a nővéreket szétszórták, a kolostor épületeit lebontották. Az egyedül megmaradt épületben, amelyet a múlt rendszerben is iskolának használt az állam, 2001-től a Cor Iesu magyar iskola működik itt, valamint a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthon. A templom teljes felújítása 2007-ben fejeződött be, a plébánia épületének tatarozása folyamatban van.

Zi de adorație perpetuă: július 13.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon: 8,30; 10; 11,30; hétköznap: hétfőn 8, kedden 9, szerdán 8, csütörtökön, pénteken, szombaton 18 órakor
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.