A madéfalvi vész után a Bukovinából telepített székelyek utódaiból 1911-ben mintegy 115 magyar katolikus család keresett új otthont a Hunyad megyei Csernakeresztúron. Ezen öt falu neve: Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva, Istensegíts, Fogadjisten. A falu népe ezáltal 750 római katolikus székellyel gyarapodott. A piskitelepi plébános és hunyadi főesperes, Nyújtódi Jancsó Ernő, munkához látott, hogy az idetelepített tekintélyes számú és vallásos székely nép a megfelelő lelkigondozásban és nevelésben részesüljön. Csernakeresztúr ekkor Piskitelep fi liája volt. Minden hónap negyedik vasárnapján és minden csütörtökön volt szentmise, utóbbin a gyermekeknek hittanóra is. A szentmiséket egyelőre az általános iskolai tanteremben tartották. Sok utánajárás után és a megfelelő anyagi háttérrel 1914-ben letették Csernakeresztúron az új katolikus templom alapkövét. Jancsó Ernő főesperes hirtelen halála és a háború miatt megtorpant a templom építésének az üteme, de 1916. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, Hoboth József alesperes-plébános mégis megáldotta az új templomot és átadta rendeltetésének. 1918-ban Csernakeresztúr önálló plébánia lett. Egyelőre a régi Furka-féle ház szolgált plébániának. 1944–1945-ben az egyházközség új katolikus iskolát épített, amit azonban 1948-ban államosítottak. 1948. október 13-án meghalt Dézsi Lajos, a hitközség plébánosa, aki 1919-tól kezdve hűségesen szolgálta híveit három évtizeden át. Az új plébános, Kósa József idejében, 1955-ben épült fel az új plébánia, aki 1971-ig, haláláig itt szolgált. Azóta az egyházközség létszáma nem sokat változott.
Adresă:
330003 – Cristur, str. Nagy, nr. 130., jud. Hunedoara
Serviciu
Zi de adorație perpetuă: július 20.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.