Kőrösbánya
Adresă:
337005 – Baia de Criș

Kőrösbánya

Sarlós Boldogasszony, oldallagosan ellátott plébánia

1390-ben Feyr-keresbányaként említik az írások. 1427-ben civitas Altumburgh volt a neve.
A 14. században bányásztelepítés volt. Erre utal a neve is. Bizonyos, hogy ekkor már temploma is volt. Írott források a ferencesek jelenlétét is említik a középkorban.
A reformáció után csak 1728-ban szerveztek plébániát a ferencesek középkori templománál, amely annyira romos állapotban volt, hogy 1763-ban alapjaiból kellett újjáépíteni. A csanádi egyházmegyéhez tartozott, csak 1785-ben csatolták az erdélyi egyházmegyéhez.
A templom melletti kolostor fontos, szomorú szerepet játszott az erdélyi katolikusok életében: Dés és Esztelnek mellett ez a kolostor volt kényszerlakhelye az erdélyi ferencesek egy csoportjának 1952–64 között. Ide volt kényszerlakhelyre száműzve 1950. május 23-tól Scheffler János szatmári püspök is.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány kezelésében lévő ferences kolostor épületében hat kétágyas és egy tízágyas szoba várja a pihenni és töltődni vágyó vendégeket. Igény szerint a dévai ferences szerzetesek Kőrösbányán és Déván egyaránt lelkivezetést, lelki beszélgetést vállalnak.
 

Număr de suflete: 12
Zi de adorație perpetuă: július 29.
Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.